Megtanultam tisztelni önmagam - 10 dolog, amit azóta már nem csinálok
2019. március 06. írta: h.Szilvi_

Megtanultam tisztelni önmagam - 10 dolog, amit azóta már nem csinálok

Könnyű dolga van annak, aki kétszer is sorba állt, mikor az önbizalmat osztották. Én viszont azt hiszem, már akkor is a bárányfelhőket lesegethettem inkább és gondolom, ezzel sem vagyok egyedül . Átkozottul nehéz volt eljutni odáig, hogy ki tudjam mondani: én is értékes vagyok. Kőkemény leckék árán tanultam meg: tisztelnem kell önmagam, ha azt akarom, hogy mások is tiszteljenek. Mióta elsajátítottam ezt a tananyagot, azóta jó néhány dologról leszoktam. Például, már 

smile-4028053_1920.jpg

Nem mondok mindenre igent 

Ja igen, tudom. A komfortzónám meg a stb. Örülök neki, ha valaki szereti feszegetni a saját határait, de nekem például, introvertált, félénk személyiséggel még nem sok jó származott abból, ha igen mondtam, számomra rendkívül kényelmetlen helyzetekre. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy megálltam a személyiségfejlődésben és azt hiszem magamról, hogy elértem a létra legfelső fokát, csak annyit tesz, hogy megtanultam, bármikor nemet mondhatok, bármire, ami kívül esik a "jóleső" szintemen. Vagyis, mióta tisztelem önmagam, 

Meghúztam a határokat

Alkoholos filccel, ki nem törölhető vonalakkal. Már tisztában vagyok vele, hogy mik azok a dolgok, amik nálam nem férnek bele. Engem nem érdekel, hogy milyen gonosz ez a világ, meg az sem, hogy milyen szemét emberek élnek benne. Az én világomba ők nem férnek bele. Én döntöm el, kinek hagyom nyitva az ajtót. üdv. coelho szilvia - a szerk. 

 Nem becsmérlem önmagam

Még nagyon régen olvastam egy cikket arról, hogy mennyire rossz hatással tud lenni ránk, ha ostorozzuk magunkat. Így én már befejeztem a negatív diskurálást önmagammal. És a családomra, barátaimra is rászólok, ha olyanokat mondanak magukra, amiket nem kellene. 

Nem hagyom, hogy megalázzanak

Ahogy önmagamnak megálljt parancsolok a negatív megnyilvánulásokban, úgy nyilván másoknak sem hagyom, hogy lábtörlőnek használjanak. Nem megyek bele felesleges vitákba, nem győzködök senkit-semmiről. És bárkit faképnél hagyok, aki felrúgja  a kölcsönös tisztelet alapjait. 

Nem őrizgetem a haragom

Éveken keresztül szenvedtem a felgyülemlett dühtől, ami olykor elemi erővel tört elő belőlem. Gyűlöltem magam, amiért nem tudtam megzabolázni a feltörő érzelmeimet. Na, tettem róla, hogy ez ne így legyen. A hülyékkel való kevés kontaktusom, a boxzsákom és a kimondom, amit gondolok, sokat segítettek a dologban. 

Nem engedem, hogy mások irányítsák az életem

Szerintem kétféle ember van, aki inkább a saját életét egyengeti, meg az, aki a sajátja helyett, mindig a másén akar munkálkodni. Lévén, hogy én az előbbi csoportba tartozom, egyáltalán nem tudok azonosulni a szomszéd tehene habitussal. Nem is hagyom senkinek sem, hogy hatalmi pozícióba kerülhessen a saját életem irányítópultján. 

Nem veszek mindent magamra

Na jó, most kicsit lódítottam. Valójában nagyon is magamra veszek mindent, de úgy tapasztalom, hogy manapság már könnyebben helyére tudom rakni a dolgokat, mint azelőtt. Ebben egyébként, rengeteget segített a pszichológia, mert mióta kezdem megérteni, hogy mit-miért tesznek emberek, azóta kicsit könnyebben megy ez a ne vedd magadra, meg engedd el mantra. 

Nem kapaszkodok a múltba 

Sokáig éreztem azt, hogy én tényleg az vagyok, ami történt velem. De ahogy egyre lejjebb kerültem lelkileg, rájöttem, hogy a sebeim nyalogatásával semmire sem fogok menni. Nem tudom megváltoztatni a múltat, de én írom a jövőmet. Igyekszem az utóbbira koncentrálni.

Nem élek meg mindent kudarcként

Az az "Á inkább hagyjuk!" féle ember vagyok én is. Az, aki annyira fél a kudarcoktól, hogy inkább meg sem próbálja. Mostanában viszont, mindig próbálom feltenni magamnak inkább a kérdést, hogy ugyan mit veszíthetek? A válasz legtöbbször: semmit. Akkor meg? 

Nem akarok mindenkit megmenteni

Még élénken emlékszem rá, mikor a suliban hasba rúgott az egyik gyerek, amiért próbáltam közéjük állni, hogy ne bántsák a náluk gyengébbet. Vagy sokszor eszembejut az is, ahogy a lakótelepi fiúk közé rontottam, mert bántani akartak egy kóbor kutyát. Ez voltam és vagyok is, még mindig. Segítek, ahol tudok. Az igazságérzetem ritkán hagy nekem nyugtot. Menthetetlenül érzékeny vagyok, bármin bőgök, ami megérinti a lelkemet. De meg kellett tanulnom azt is, hogy nem vehetem a nyakamba a világ összes gondját és azt is, hogy nem lehet mindenkit megmenteni. 

És a legfontosabb, hogy mióta tisztelni kezdtem önmagam, kevesebbszer futok bele konfliktusokba, támadásokba. Na jó, nem lettem még meditáló buddha, de már lényegesen könnyebben veszem az akadályokat. És tudod mit? Büszke vagyok magamra. Meg rád is, ha olyan kitartó vagy, hogy mindezt végigolvastad :)  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

És, ha nem akarsz lemaradni semmiről, 

kövesd a Lélekhatár Blog Facebook oldalát. 

 

Saját élmény, vélemény, kérdés, kérés: a közösségi oldalon vagy a bagolyvar90@gmail.com email címen - Írj bátran! 

Lélekhatár Blog 

Garantáltan önámítás mentes léleksimogatás

süti beállítások módosítása