Egyre több és több cikket olvasni arról, hogy mindinkább növekszik azon fiatalok, húsz - harminc évesek száma, akik még mindig otthon élnek a szülői házban és gondtalan élvezik a bizonyos mamahotel előnyeit. All inclusive ellátás, ingyen és bérmentve. Állítólag. Ismét összefutottam egy a témával foglalkozó írással, ám őszintén megmondom, nálam ez már végképp kiverte a biztosítékot. Hazudnék, ha azt mondanám , én nem rohantam néhányszor vissza , édesanya szoknyája mögé bújva, de mindig igyekeztem a saját lábamra állni és az első munkába állás után, automatikusan megszűnt az ingyenes ellátásom is  És csak remélni merem,  hogy nem vagyok ezzel egyedül. Talán nem állítok túl nagy butaságot, ha azt mondom, hogy felnőtt korban otthon lakni, már nem csak jogokkal, de kötelezettségekkel is jár. 

A cikkíró  6, szerinte igen fontos és sarkalatos  dolgot emelt ki a mamahotel előnyei közül. Úgy , mint a

• mindig tele a hűtő
• ropogós, illatos ruhák 
• reggeli ébredés
• csekk nincs, áram van 
• sosem telik meg a szemetes
• mindig kaphatsz egy szerető ölelést. 

Írja mindezt úgy, hogy a fentebb felsorolt dolgok egyszerűen csak járnak az otthonlevő felnőtt "kisnagy" gyereknek,  tenni ezekért semmit sem kell. Már megint földönkívülinek éreztem magam, nálunk ugyanis ez a fajta mamahotel, jelentsen az bármit,  csak ideig - óráig üzemelt.

Tele volt a hűtő, mert én is vásároltam bele 

El sem tudtam volna képzelni, hogy már dolgozó felnőtt ember létemre ne szálljak bele a közös kasszába. A fizetésemet nem csak magamra költöttem, természetes volt, hogy állom a saját költségeimet. Ami azután sem változott, hogy elköltöztem otthonról. Ha hazamegyek, mindig vásárolok édesanyának a konyhára, ezzel is megkönnyítve, kicsit jobbá téve a mindennapjait.

Rogyásig volt az asztal étellel, ha én is besegítettem

Utoljára talán tizenévesen esett meg velem, hogy csak szimplán leültem az asztalhoz és teljesen természetesnek vettem, hogy három fogásos vasárnapi ebédet jóízűen fogyaszthatok, úgy , hogy én csak az evésben működtem közre. Mindez később megváltozott. Már nem esett le a karikagyűrű az ujjamról, ha besegítettem a főzésbe, ne adj isten én magam készítettem az ebédet és még elmosogatni sem voltam rest. Ez egész egyszerűen így fair. 

Magamtól is képes vagyok felkelni 

Miután beléptem a  felnőtt emberek világába, evidensé vált,  hogy ébresztőre kelek, a kávémat és a reggelimet magam készítem. Utoljára kisiskolás koromban keltegetett reggel az anyukám , majd csomagolta tízóraira a szendvicskémet. 

Csekkek 

Miután a kosztpénzbe már beszálltam , nem várták el tőlem, hogy a rezsit is fizessem. Viszont a magam dolgait, úgy , mint telefon, internet , én fizettem. 

Én is ki tudom vinni a szemetet, sőt mosni is képes vagyok!

Ezen a ponton már tényleg úgy éreztem, hogy az én családmodellem és jómagam bizonyosan a Marsról jöttünk. Két ilyen nüansznyi dolgot kiemelni a mamahotel előnyei közül, azt hiszem jól mutatja, hogy miért is olyan káros, ez a fajta elkényeztetés. Ha ugyanis valaki még arra se képes, hogy kimossa a saját gönceit és megerőltetőnek érzi, hogy kivigye a szemetet, az a teljes életképtelenséggel egyenlő. Már bocsánat. 

Szeretet 

Az egyetlen olyan dolog ebből a rémséges felsorolásból, ami miatt valóban úgy érezheti az ember, hogy jó volna még mindig otthon élni. Ennek azonban semmi köze a mamahotel fogalomhoz. Van egy olyan pont az ember életében, mikor kialakítja magának a saját mikrokörnyezetét, amiben jobb esetben szeretet veszi körül. Ahhoz pedig, hogy édesanyánk ölelő karjaiban újra elveszhessünk, nem szükséges hazaköltözni, elég, ha gyakran hazalátogatunk. 

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy jómagam is az elkényeztetett egykék táborát erősítettem, egy ideig. Nálunk nem csak anyukám, de a nagymamám is mindent megcsinált körülöttem. Tinédzser koromban az egyetlen dolgom a saját szobám rendben tartása volt. Mindent, de tényleg mindent megcsináltak helyettem. Sőt, ha felajánlottam magamtól, hogy mondjuk elmosogatok, inkább elküldtek, hogy pihenjek .... Minél idősebb lettem, annál gyakrabban zsörtölődtek, hogy ez a gyerek lusta, nem csinál semmit. Nem értettem őket, hisz pont ők voltak azok, akik úgymond rászoktattak erre, hisz mindig ki voltam szolgálva. 

Belátták és én is beláttam, hogy mindez nem mehet így tovább. Egyszerűen cikinek éreztem felnőtt fejjel, hogy úgymond nem veszek részt a családi életben, úgy vagyok annak tagja, hogy csak az előnyeit élvezem, de nincsenek kötelezettségeim. Változtattak, változtattam. 

Megtanultam főzni, képes vagyok egyedül mosni és takarítani. Önálló életem van , a háztartásom megfelelően működtetem és nem vágyom vissza a mamahotelbe . Hisz azt sem tudom, mi a kénköves ménkűt jelent az. 

Te mit gondolsz erről ?

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, segíts egy megosztással, hogy másokhoz is eljuthasson !

További tartalmakért kövesd a Lélekhatár Facebook oldalát is! 

Szlávka