Érzések, Érzékelések, Tapasztalatok, Vélemények - Kendőzetlen Őszinteséggel

Lélekhatár

Még meg nem halsz, addig ébredj fel!

2018. április 07. - h.szilvy_

 

"Senkinek ne higgy el semmit! - Főleg nekem ne."

 

 

  • mondta Feldmár András a Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta, aki szerint, az élet nem egy betegség. Nem kezelésre van szükségünk, hanem figyelemre. 

 

 A minap láttam egy interjút vele és a személyisége azonnal magával ragadott. Az ember , aki tevékenységével és gondolkodásmódjával szembemegy az általánosan elfogadott normákkal . Ahogy hallgattam őt , minden mondatában a saját filozófiámra ismertem, miszerint csak azzal szeretnék törődni és azt akarom csinálni, ami boldoggá tesz. 

Mert az életünk véges, igen, mindannyian meg fogunk halni - ez az egyetlen, ami biztos ebben a világban. Vallja ő és vallom én is . 

 

"Szerintem a normális ember - aki a közösséggel együtt tud lenni, aki nem őrült - állandóan kételkedik. Az őrültek soha nem kételkednek. Aki biztos valamiben, az az őrült. "

 

 

 Kiválóan mutatott rá arra is, hogy valójában hogyan is működik a társadalmunk. Hipnózisban élünk . Félünk, ezért engedelmeskedünk. Vezetőink pedig úgy tesznek, mintha az egyetlenek lennének , akik megvédhetnek minket.

( Ugye milyen ismerős ? )

 

A környezeted változtasd, ne magad! 

Szerinte tévednek azok, akik azt mondják, magadon kell változtatnod. Fontos, hogy megismerd, elfogadd és szeresd magad. Majd alakíts ki egy olyan környezetet, ami kiegészít téged. 

 

A depresszió nem létezik!

A fogalmat a gyógyszergyárak találták ki, dollármilliós üzlet lett belőle. Az antidepresszánsok azt a célt szolgálják, hogy már ne érezd azt a reménytelenséget amit az élethelyzeted miatt érzel. Viszont ha már nem érzed, nem is akarsz onnan kitörni. Kiszolgálja  a diktatúrát. 

 

Egy börtönben bevennék akármennyi antidepresszánst, hiszen nem tudok semmiben választani, na, ott adhatják a gyógyszert.

 


 

Terápia Feldmárnál

 

  •  Ne dőlj be a félelmeidnek . Gyakorold a bátorságot, mert lehet félni, de mégis megtenni azt, amit akarsz. 

  • Át kell lépni a szégyen köréből, a szeretetébe.

  • Élvezd az életért való harcot! Mondj boldogan igent arra, amit szeretsz és egy még boldogabbat nemet arra, amit nem.

  • Tanulj meg nem Szenvedni! 

 

"Miért tűrje el a feleség, hogy a férje szeretkezzen vele, amikor ő unatkozik, és csak arra gondol közben, hogy mikor lesz már vége? Miért nincs bátorsága azt mondani, hogy vagy csináljuk ezt másképp, vagy hagyjuk abba?"

 

Megkérdezték tőle azt is, hogy milyennek látta a magyar embereket ittléte során . Azt mondta, szerinte az emberek egyre türelmetlenebbek , de folyton csak tűrnek. Csak azt nem érti, hogy ennek mi értelme van. 

 

Miért tűrünk el bármit is ? 

Mert aki engedelmeskedik, annak nincs felelőssége. Odaadtuk a szabadságunkat valakinek, akinek "magassarkú csizmája van és ostorral jár." 

 

"Ha el akarunk menekülni egy házasságból, egy rossz munkából vagy egy országból, és nincs elég bátorságunk véget vetni a zsarnokságnak, akkor csak egy út van: hogy meghaljon az ember. "

 

Ha viszont szeretnél boldogan élni, akkor tedd azt, ami boldoggá tesz.

 

 Keresd meg azt az élményt, ami jó neked! Ha szeretsz fütyülni, fütyülj, ha teniszezni, akkor teniszezz.

 

 

 Te mit gondolsz erről ? Vajon igaza van Feldmárnak ? 

 


 

Szlávka - Lélekhatár szerz. 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, segíts egy megosztással, hogy másokhoz is eljuthasson! 

Új bejegyzésekért , még több tartalomért ide kattintva követheted a Lélekhatár blog Facebook oldalát is!