Érzések, Érzékelések, Tapasztalatok, Vélemények - Kendőzetlen Őszinteséggel

Lélekhatár

Szeretném, ha szeretnél! Vagy mégsem?

2018. május 24. - h.szilvy_

Ritka alkalmak egyikeként, fél szemmel figyelni kezdtem a tvt, s egyszer csak olyat hallottam, hogy döbbenetemben majdnem leestem a székről. A sztori szerint két pesti lány vásárolni vitte a harmadikat, aki a kis szerencsétlen falusi libapásztor szerepében tetszelgett. -Most ugorjunk át azon a kérdésen, hogy kinek mit jelent a vidék szó vagy, hogy a sorozat népnevelő jellege miben és mennyiben nyilvánul meg. - A lényeg, hogy a fővárosi nagylányok szerint, az állapot tarthatatlan, rögvest menni kell shoppingolni, hiszen BE KELL ILLESZKEDNIE a kiscsajnak, ha már fel mert települni mucsajaröcsögéről a nagyvárosba. Hangsúly a beilleszkedni szón.

Mert valahogy egyre inkább nem fér a fejembe, hogy ha egyszer itt mindenki egyéniség, egyedi és megismételhetetlen, akkor hová kellene beilleszkedni ? 

 

 

Napjainkban, s pláne kicsiny országunkban igen jellemző, hogy sokan aggatják az egyéniség szót, az egyedi stílust és a különleges jelzőt önmagukra, s olykor másokra is. Majd, mikor rájönnek, hogy a különbözőségekkel ez a társadalom egyáltalán nem tud mit kezdeni, akkor megpróbálnak  olyanná válni, mint a nagy többség. Mert az könnyebb. Aki ugyanis nem áll be a sorba, az folyamatos szélmalomharcot vív saját és mások vélt vagy valós igazságaival. 

Mert az a helyes, a jó irány, ami felé a többség halad. Évszázados berögződés ez, a sorban lévők közül pedig soha senkinek sem fordul meg a fejében az, hogy lehetséges, hogy nem a kilógó láncszemmel, sokkal inkább a sorral van a probléma. Szükségünk van a tartozunk valahová érzésre. És ezzel nincs is semmi gond,  mindaddig, még elfogadnak úgy, ahogy vagyunk, készen kapott csomagban. Legtöbbször azonban ez egyáltalán nincs így . Ahhoz, hogy beilleszkedhessünk, hogy egy közeg befogadjon, a saját szabályaik szerint kell játszanunk. Vagy mégsem? 

 

Néhány példa:

Könnyedén kinézhetnek olyan csoportokból, ahol elvárás például egymás kitárgyalása, a pletykálkodás és hasonló finomságok. Ha nem szállítasz szaftos infókat vagy nem lesz orgazmusod a mások háta mögötti szarkavarástól, akkor könnyedén a körön kívül találod magad. Sosem érdekelt ilyen behatóan mások magánélete, így mindig igyekeztem kimaradni a beszélgetésekből. Hát nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, nem is sikerült beilleszkednem ezekbe a társaságokba - más kérdés, hogy nem is akartam.

Introvertáltként érvényesülni egy extrovertált világban, hát az sem egy sétagalopp - szintén tapasztalatból mondom. Elvárnák ugyanis, hogy olyan legyél, mint ők. A bibi, hogy nem vagy olyan. Ideig- óráig mi is képesek vagyunk nagyhangú, csacsogós társaságközéppontjává válni, ám nem ez a természetes közegünk, nem ebben érezzük jól magunkat. Sorry. Már meg sem próbálom  bizonygatni, hogy amúgy én is tudok ám hangoskodni öcsi, inkább hagyom, hogy a kezdeti méregetés után megismerjenek és elfogadjanak olyannak , amilyen vagyok. Vagy ne, de az már az ő gondjuk. Velem nem fognak idegenek az időjárásról csevegni, viszont hozzám közel álló emberek bármikor számíthatnak rám.

#sajátélmény 1

Évek óta blogolok már, eddig egy másik felületen tettem azt. Jó párszor nyertem náluk pénzt, a bloggerjeiknek kiírt versenyeken. Ám idén "könnyes " búcsút kellett vennem tőlük,  ugyanis két lábbal tiporták sárba az egyéniségeket, mikor mindenkit arra buzdítottak, hogy egységes blogsablonnal és egyen témákkal, hasonló stílusban kezdjék el vezetni a saját blogjukat, ha labdába akarnak rúgni a mezőnyben. Nagy csalódás volt újfent szembesülni azzal, hogy a valódi egyéniségeknek helye nincs.        - Maximum egységesnek, amolyan uniformizáltnak.  A jó hír viszont az, hogy nem csak én tartottam gáznak ezt az egészet. Jó néhány bloggertárs (akikkel évek óta ott blogoltunk) hagyta ott őket, ahogy tettem azt én is. 

#sajátélmény 2

Egy másik, számomra igen megdöbbentő esettel kellett szembesülnöm, akkor, mikor egy munkahelyre kellett volna "beilleszkednem". Kedvesség helyett közömbösséget, udvariatlanságot kaptam és napokig fogalmam sem volt róla, mit is keresek én ott valójában. Szerencsémre egyedül is jól elvagyok, nem szorulok senki társaságára, dolgozni meg szeretek. Azért furcsállottam kicsit, hogy már első nap utál a nő, pedig még a reggelimet sem ettem meg ....

3 nap múlva kiderült (maga mesélte el ), hogy ő bizony előre eldöntötte, hogy olyan seggfej lesz velem, amennyire csak lehet és, ha kibírom, akkor javasolni fogja a főnökasszonynak, hogy vegyen fel. Úgy is lett. Az ő stílusa ezután megváltozott, én viszont maradtam  a régi. Sosem játszom meg magam. Nem álszentség, egyszerűen alkalmatlan vagyok ilyesmikre.

 


 

Egész eddigi életemben mindenhol megtaláltam a magam társaságát. Az embereket, akikkel jól éreztem magam. Sosem voltam hajlandó megfogadni a beilleszkedési "jótanácsokat" vagy megjátszani magam csak azért, hogy elfogadjanak. Mégis mindig sikerült "beilleszkednem".

Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint hogy szeressenek azért, aki nem. 

Ti mit gondoltok erről ? 

 

Köszönöm a figyelmet! 

Lélekhatár- szerz. 

 

Megköszönöm, ha megosztod!

Kövess Facebookon is!