Érzések, Érzékelések, Tapasztalatok, Vélemények - Kendőzetlen Őszinteséggel

Lélekhatár

Érzékenynek lenni, egy érzéketlen társadalomban - Átok vagy áldás?

2019. január 11. - h.szilvy_

Nincs könnyű dolga annak, aki a fogyasztói társadalom bűvkörében (amiben minden a felszínességről szól), túl magas érzelmi intelligenciával rendelkezik. Nem az motiválja, ami másokat és kismillió olyan dolgot vesz a lelkére, amit a környezete figyelemre sem méltat. Nem nevezném mindezt áldásnak. Vagy mégis? A bejegyzésből kiderül.

portrait-2377742_1920.jpg

Egy fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező ember:

Nem tudja elviselni az igazságtalanságot

Pedig abból aztán van itt bőven. Egyáltalán nem motiválja sem a hatalomvágy, sem az előrejutás és egyáltalán nem érti, hogy az emberek miért bántják egymást. Átok ez, hisz semmi másról nem szól már a világ, mint tárgyi dolgok birtoklásáról, a saját egónk fényezéséről és a külvilág felé mutatott tökéletességről.

Egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező embernek így marha nehéz a dolga, például egy olyan munkahelyen, ahol vajmi kevés szükség van az olyan tulajdonságokra, mint az együttérzés vagy beleélés képessége. 

A magas EQ-val rendelkező ember:

Mindent a lelkére vesz

Olyan ez, mintha az egész világ ellene lenne, hisz lépten-nyomon bántások érik. Nem arról van szó, hogy gyenge, nem is arról, hogy hisztis (bár ezt sokkal könnyebb rásütni), hanem egyszerűen arról, hogy egy érzékeny ember másként éli meg a beszólásokat, az élcelődést és a szarkasztikus humornak álcázott negatív kritikákat.

Nem azért, mert neki semmi humora nincs, pusztán arról van szó, hogy még másokról lepörög egy-egy beszólás, ő nem tudja értelmezni ezeket. Mert ő maga nem ilyen. 

Ha mindez még nem lenne elég, a saját bajain kívül,  

Nyakába veszi mások gondjait is 

Nála ebben az esetben sem úgy működnek a dolgok, mint a többieknél. Túl könnyedén felveszi a másik ember rezgéseit, ezáltal, nem csak meghallgatja a problémáikat, hanem rágódni is képes rajtuk.

Olykor teljesen tudat alatt, hisz néha még maga sincs tisztában vele, hogy mi okozza épp depressziós hangulatát, mikor a saját életében minden rendben van.

Meg kell tanulnia úgy figyelni másokra, hogy, ha véget ért egy beszélgetés, akkor nem kattog tovább mások gondjain - Mondja ezt, az a szerkesztő, aki maga is tulajdonosa ennek a flancos magas érzelmi intelligenciának.- 

Szélsőségekben élik az életüket

Csak fekete és fehér van. Nagyon fent és nagyon lent. Nincs hangzatos középút, meg egyensúly és nincs közönyösség sem. Nem tud csak félig szomorkodni vagy csak picikét örülni. Megzabolázhatatlanok az érzelmei, a szélsőségek embere. Mekkora áldás ez nem igaz? Ember legyen a talpán, aki kibírja mellettünk - puszi nekik innen is. 

 A magány a legjobb barátja

Nem, nem az a magány, amitől mindenki fél. Az a fajta egyedüllét ez, amire egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező embernek éppúgy szüksége van, akár csak a levegőre. Olyan dolgokra fecsérli ilyenkor az idejét, mint önismeret, önfejlesztés, lélekgyógyítás, olvasás és fejlődés. A legtöbb embert egyenesen kitöri a frász mindettől. 

Egy lépéssel mások előtt jár

Nem azért mert olyan nagyon okos, hanem mivel fentebb is említettem, az emberek általában szívesen regélnek neki az életükről, így szakavatott szemmel figyelheti, mások hogyan evickélnek az élet útvesztőjében.

Általában látja előre, ha valaki a vesztébe rohan és bár jó lenne, de az emberek nem arról híresek, hogy hallgassanak másokra. Így csak kívülről szemlélheti, ahogy dugájukba dőlnek. 

Ez csak akkor rendkívül súlyos teher, ha sok olyan ember veszi körül, akik nagyon különböznek tőle. Sajnos ők egyáltalán nem értik, mi a fészkes francról beszél egy empata. 

Na, eddig kész rémálom, nem igaz? Szerencsékre ez az érzelmeskedés nem csak negatív hozományokkal rendelkezik azért,

Számos pozitív folyamánya is van annak, ha valakinek fejlett az érzelmi intelligenciája:

Ilyen például az, hogy kiválóan ismerjük önmagunkat és jó az emberismeretünk is. Nagy szókincs áll rendelkezésünkre, nem kell habognunk, mikor próbáljuk kifejezni az érzelmeinket.

Kíváncsiak vagyunk a körülöttünk lévő világra, bátran állunk a változások elé. Merünk nemet mondani és értünk a hatékony kikapcsolódáshoz is. Örülünk annak, amink van és szívesen adunk belőle másoknak is. 

Megítélésünk fejlődésnek indult, hisz most már egyre több platformon hangsúlyozzák, hogy az agykapacitásunk pallérozása mellett, nem árt időt szakítani az érzelmi intelligencia fejlesztésére is, hisz rendkívül hasznos dologról beszélünk.

Még akkor is, ha sokak szerint ez csak rinyálás, picsogás, hisztizés meg hasonlók. Ez nem egy felvett szokás. Ez velünk született adottság, amin nem tudunk változtatni. De talán már nem is akarunk. 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is.  

És, hogy ne maradj le semmiről,  

kövesd a Lélekhatár Blog Facebook oldalát.