Kultúrember öt dologról nem beszél, legalábbis a barátain kívül másokkal biztosan nem.

Ezek: a származás, a vallás, a politikai hovatartozás, a magánélet és a pénztárca - mondta Náray Tamás a Magyar Narancsnak adott interjújában, majd hozzátette: nálunk sajnos csak ezek a témák vannak napirenden. És ahhoz, hogy megállapíthassuk, mennyire igaz is az állítása, elég csak körülnéznünk kicsit a közösségi oldalakon. 

Mást sem látni, csak habzó szájjal sorosozó, oegygző', mocskosbuzizó, vérremenő civakodásokat. Az ellentéteket folyton mélyítő cikkeket, a kutyás- nem kutyás, párkapcsolatban élő-szingli, anya - nem anya stb. témakörökben. Meg persze, az elmaradhatatlan ezt viseld, hogy szexi legyél, így lesz boldog a párkapcsolatod, ettől leszel jó anya, ha nem így gondolkodsz, hülye vagy típusú írásokat.

Miközben szerintem, tűnjek bármekkora szentimentális, érzelgős b@romnak is, de

mindenkinek úgy kellene élnie, ahogy az számára a legmegfelelőbb és persze, ahogy a lehetőségei megengedik azt.

Ha egyedül, akkor úgy. Ha nagy családdal, akkor úgy. Ha egy hegyi jurtában a világtól elvonulva (én erre pályázok), akkor meg úgy.

Miért várunk visszaigazolásokat, kvázi engedélyeket a külvilágtól, sokszor számunkra egyáltalán nem releváns megítéléseket, esetenként pont olyan emberektől, akik még a saját életükben sem igazán tudnak kiigazodni? 

Nem lenne sokkal egyszerűbb az élet, ha negatív kritikák helyett, pozitív szavakat vagdosnánk egymáshoz? Esetleg, építő jellegű észrevételeket fogalmaznánk meg egymás számára? Ha nem azt néznénk miben különbözünk, inkább azt keresnénk, ami összeköt, nem ami elválaszt?

Mások alázgatása helyett, dolgozhatnánk magunkon-magunkkal. Hasonlítgatás helyett, elleshetnénk egymástól azt, ami minket is építhet. Ítélkezés helyett, gyakorolhatnánk önismeretet és megismerkedhetnénk az elfogadás szóval is.

Frusztrációkat levezetni az edzőterembe és nem a kommentszekcióba járnánk, a szánkat pedig, pozitív megerősítésekre, tartalmas beszélgetésekre használhatnánk, egymás sárba tiprása helyett. 

Nem lenne egyszerűbb?

Tudom, sokak számára mindez csak elcsépelt, közhelyes, gyermeteg képzelgés, de vagyunk még jó néhányan olyanok is, akiket nap, mint nap a hányinger kerülget a sok rosszindulattól, a "Majd én jól megmondom neki!" típusú fröcsögésektől, a dögöljön meg a szomszéd tehene is attitűdtől. 

Vagyunk még néhányan, akik olyan világról álmodunk, amibe nem férnek bele azok, akik csak ártani tudnak. Akik a saját harcaik helyett, másokkal csatáznak. Akik küldetésüknek érzik, hogy önnön nagyságukat hirdessék, miközben földbe döngölnek bárkit, aki az útjukba kerül. 

Vagyunk még néhányan, akiknek nem kenyere a hazudozás, a rosszindulat, a megalkuvás. Akik nem mások hátán felkapaszkodva akarnak boldogulni, akiknek nem okoz kéjes kielégülést mások boldogtalansága. Akik álmokról, tervekről, természeti szépségekről, az élet vitathatatlan értékeiről beszélgetünk. 

Vagyunk még, akik ismerik a tisztelet, az elfogadás, a nyitottság fogalmát és vagyunk még, akik egy olyan világban szeretnénk élni, ahol a szabadság nem holmi ócska papírból kreált illúzió. 

Vagyunk még, akik hisznek a szerelemben, a barátság erejében. Akik tudjuk, hogy hegyeket mozgathatunk meg. Akik nem félnek felvállalni az érzéseiket és jól tudják, hogy a sokszínűség tényleg gyönyörködtet. Vagyunk még, akik élünk és élni hagyunk, akik segíteni és nem ártani akarunk.

Vagyunk még.  

_Ugye vagyunk még? 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

És, hogy ne maradj le semmiről, kövesd a Blog Facebook oldalát.