Vannak napok - esetemben akár hetekről is beszélhetünk, amikor semmi, de tényleg semmi sem sikerül. Az a nyomorult életkedv meg egyszerűen fogja magát és a rózsaszín csillámos unikornisán, kevésbé szerencsétlen embertársaink felé veszi az irányt.

Kiömlik a reggeli kávé, nyilvánvalóan telibe az aznapi uniformisra, különben is elfelejtettél egy rém fontos határidőt, s ha azonnal elindulnál is már legalább 20 percet késtél. Bevered a könyököd az ajtófélfába, kiesik a kulcs a kezedből, letörik a cipőd sarka és örülhetsz , hogy eddig még megúsztad a nyakad kitörése nélkül. Ugyan mindez csupán egy képzelt szerencsétlenségcunami, de sajnos könnyedén válhatna valósággá.

Igen ám, csakhogy az Instantboldogság fétisünk közepette az ilyesmiket nem illik bevallani. Illik inkább jó mélyre süllyedni szégyenünkben, amiért ma sem sikerült tökéletesnek lenni. Ám ahelyett, hogy bőgnénk egy kiadósat, megszabadulva általa a frusztrációktól, magunkra öltjük legszebb mosolyunkat, s egy ultraszexi csücsörítés közben, az életcsudinice hashtaggel lövünk egy szelfit instára. Olyan boldogságmorzsákért, k@rv@lunk , amik még csak nem is valódiak - mindez senkinek nem tűnik fel . Tessék már mondani, aztán sírni szabad - e még ? 

A mai bejegyzésben eredetileg a panaszkodás művészete lett volna  a téma, ám mivel épp nem a leghappybb időszakomat élem, így nem éreztem volna igazán hitelesnek , a mások tollával ékeskedést. Ennek nyomán eszembe jutott viszont a múlt hét, mikor is igen rosszul éreztem magam a bőrömben. Elhagyott az életigenlésem, az akaraterőm és a pozitív szemléletem.

Panaszkodtam ,  igen. Nyalogattam a sebeim és sajnáltam magam . Ú, de még hogy sajnáltam ...

Nem , nem szoktam így viselkedni minden egyes nap. Nem lételemem a panaszáradat mások nyakába öntése.

De igen, van az úgy, hogy az erősek is elgyengülnek, csak ők nem szégyellik a könnyeiket.  Ahelyett azonban , hogy bárki megértette volna a nyűgömet, ahogy én szoktam másokét, megkaptam, hogy márpedig ne nyávogjak, szedjem már össze magam végre. Válasz a hogyan kérdésre : gondolkodj pozitívan ! Naná, hogyne , mert pont ez a világ legegyszerűbb dolga, hisz  manapság irtózatosan nagy divat  lett eltakarni  a valóságot és egy jól megfestettt mesterséges képet mutatni magunkról a külvilágnak. 

Félreértés ne essék, nem azt mondom , hogy a többség "örömére" azonnal sírja tele mindenki a Facebookot az apró - cseprő gondjaival, csak azt szeretném, ha újra jogunkban állna rosszul érezni magunkat. Igenis Kimondani  ha valami fáj. Bevallani , hogy nem lehet mindent elintézni egy vállrándítással. Hogy néha le kell hullania annak az átkozott álarcnak, amit a magunk védelmében viselünk , mióta felnőtté értünk. Mert bár úgy teszünk , mintha összetörhetetlen superwomenek lennénk, azért belülről mindennap meghalunk kicsit. Ne hazudjuk azt, hogy a világ egy szuper hely, amiben csak beteljesülő álmok, fehér lovas hercegek és csillámporos tündérek laknak. Mert igenis van az úgy, hogy összetörtik a szívünket, elveszítjük egy szerettünket , de az is előfordulhat, hogy nem történt tragédia, egyszerűen csak elhagy az életkedv. Mert képtelenség az év minden napjának minden percében boldognak lenni. Még akkor is, ha nagyon menő ma  pozitívan gondolkodni és a rózsaszín szemüvegen  át szemlélődni.

Ördögi kör ez, hiszen minél jobban igyekszünk magunkra erőltetni ezt a fene nagy boldogságkultuszt , annál kevesebbszer fogunk örülni az életnek. A rossz érzéseinket ugyanis, éppúgy meg kell tudni élnünk , mint a pozitívakat. Kvázi fel kellene dolgozni azokat a dolgokat, amik bizony egy nüansznyi okot sem adtak az örömködésre. Mindebből az következik, hogy

a pozitív gondolkodás nem más, mint egy lehetséges út a boldogtalanságba. 

Ja igen, mekkora hülye vagyok, hörögnek fel sokan, hisz a motivációs trénerek népes tábora teljesen mást mond erről. Erre meg jön ez a senkiházi bloggerje és élből  ellene beszél többszázezres követőtáborral rendelkező "szakembereknek" .  Mondhatnám, hogy igazuk van a fanyalgóknak, de , mint mindig, most is én leszek, aki szembemegy az árral. Nem állítom , hogy a pozitív gondolkodás sz@rt sem ér, csak annyit mondok, hogy abban a formában nem állja meg a helyét, ahogy manapság megpróbálják ránk kényszeríteni. Az a fajta idealizált boldogságkép ugyanis nem létezik. Mindebből az következik, hogy olyasvalamit kergetünk , ami nincs is. Így nyilván sosem kaphatjuk meg, ami természetesen a csalódás érzését kelti bennünk. Ezt nevezzük boldogságcsapdának. Ide kerül mindenki, aki elhiszi , hogy létezik a hollywoody filmekben látott tökéletesen szirupos boldogság. 

A negatív érzések hiánya, nem egyenlő a boldogsággal - mondja a szakember. 

Mindazoknak, akik a pozitív életszemlékedésen kívül mást is szeretnének tenni boldogulásukért : 

"Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: "Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom - és SEMMI JÓ nem történik az életemben." Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat."

Andrew Matthews

Továbbiak egy korábbi bejegyzésemben , mely ide kattintva elérhető . 

Legközelebb tehát, ha hozzám hasonlóan úgy érzed, hogy az egész  világ összefogott ellened, nyugodtan hisztizz, toporzékolj, bőgj vagy csináld ami jólesik. De semmiképp ne játszd meg azt, hogy minden rendben. Még akkor se , ha sokak szerint csak a gyengék sírnak ... Elárulom,  csak az igazán bátrak merik felvállalni az érzéseiket.   

Ui: Mindez nem összekeverendő az állandó sopánkodással, melyről szintén készül majd egy bejegyzés, de csak ha jobb passzban leszek :)

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm , ha megosztod . 

További érdekes, hasznos tartalomért, ide kattintva  kövesd a Lélekhatár blog Facebook oldalát is . 

Köszönöm a figyelmet!

Lélekhatár szerz.