Sosem kritizálom senki munkáját, pláne nem a személyiségét, de ez most őszintén kiverte nálam a biztosítékot. S ha már véleményvezérelt cikkeket írok, melyeket egytől- egyig fel is vállalok, akkor ezt sem hagyhattam szó nélkül. Sajátélmény következik, a tőlem megszokott stílusban.
Ahogy az nálam lenni szokott, ismét csak eldobtam a hajamat a gyönyörűségtől. És ezúttal még csak nem is az internet legmélyebb bugyraiban jártam. Aszondja a lelkem, hogy igényes női magazin. Én meg el is hittem nekik ezek szerint, hisz a bejegyzéseik ott díszelegnek a Facebook oldalam hasábjain (jóvanna' senki sem tökéletes - még én sem, tudom ám, nem kell a para). Mindaddig be is dőltem a külcsínnek, még meg nem láttam a csomagolás mögötti, valódi belbecset.
Ugye, hogy ugye, hányszor vagyunk így a való életben is, nem csak itt az online térben, igaz-e ? S, hogy mi volt az, ami ilyen szinten kiverte nálam a biztosítékot?
Az antiszockó lány, aki önként lemondott a boldogságról - állt mindez a címsorban. Nyilván nem a boldogság szón akadtam fenn. Gondolhatnánk, hogy szimpla kattintásvadászat áldozatai vagyunk, de gyorsan csalódnunk is kell, mindez nem szemfényvesztés ugyanis, ez a kőkemény valóság. Holt komolyan gondolja Édes drága egyetlen leányom, aki nagy kegyesen méltóztatja leírni három sorban, hogy a pszichológia szerint mit jelent a szorongás, az antiszociális és simán csak szociofóbiás személyiség/zavar. Önmagában már vérlázító, hogy minderről mindenféle szakkifejezéseket mellőzve beszél, de kisanyám egyáltalán nem rest és ítélkezések egész sorozatával folytatja. Meg sem fordul a fejében, hogy a magát antiszociálisnak tituláló nőnek, éppen az ilyenek miatt lett elege az emberekből.
Csak akkor szólt máshoz, ha valami kérdése volt - folytatja nagy lelkesen a volt kolléganője kitárgyalását közel 10 ezer! ember előtt és még mindig nem jut ez az agyáig, hogy mit is művel pontosan. Elmeséli, hogy mások miket feltételeztek a nőről a háta mögött, miközben ő persze mindvégig tudta, hogy az nem gonosz, csak szimplán "antiszockó". Mert nem szeretett csacsogni, sem pletyizni, feltűnősködni meg pláne nem. Egyetlen pillanatra sem hangzik el a szövegben az introvertált szó. Pedig ha már ítélkezünk, illik azt úgy tenni, hogy Csernus módjára megpróbáljuk felállítani a megfelelő "diagnózist".
Még velem sem sikerült baráti viszonyt kialakítania - alacsonyítgatja tovább a névtelen alanyt, miközben önmagát szorgosan fényesíteni kezdi. Megkérdezte tőle ugyanis, hogy nem- e lenne jobb neki, ha barátkozni kezdene. Mire a delikvens azt válaszolta, hogy nem, neki tökéletesen megfelel az élete úgy, ahogy van. Nyuszkó azonban nem adja fel ilyen könnyen, megállapítja, hogy ezen állítás minden bizonnyal hazugság és a nő csak a korábbi sérelmeit próbálja kompenzálni ezáltal. Kvázi szimplán csak fél a további sérülésektől. Azért itt talán érezni kezdjük már mi is, hogy valójában nem a cikk szereplőjével vannak itt a gondok.
Még tovább megy, feszíti a húrt, ahogy ő mondja és ecsetelni kezdi, hogy miért nem lehetnek igazak az ex -kolléganő állításai. Mert kizárt dolog, hogy valaki egyszerűen csak nem akar részt venni a játszmákban. Hogy egyedül vagy esetében a kutyájával jobban érzi magát, mint az emberek között. Hogy valóban nagyot sérülhetett és időre van szüksége ahhoz, hogy újra meg tudjon nyílni. S még nem jut el arra a pontra, addig tökéletesen jól érzi magát a saját társaságában. A cikkíróban fel sem merül, hogy valaki egyszerűen nem olyan, mint ő. Nem ismeri fel azt a halovány tényt, hogy emberek nélküle is képesek eldönteni, mi a jó nekik.
Nincs azzal baj, ha valaki kicsit butácska, esetleg tájékozatlan. Mindaddig, még a mondandóját feltevésként és nem szentírásként kezeli. Nem az a szégyen ugyanis, ha valamit nem tudsz és megkérdezed. Hanem az, ha fogalmad sincs semmiről, miközben úgy teszel, mintha mindent tudnál. Üdv. egy lelkes kanapéCoelho.
Ha engem kérdeztek, én bizony az "antiszockó" nővel sokkal szívesebben beszélgetnék.
Nem osztom meg a cikk linkjét, mert a negatív reklám is reklám és nekem nem tisztem terjeszteni a hülyeséget.
Köszönöm a figyelmet!
H.Sz.
Lélekhatár szerz.
