Szkafanderben nem lehet szeretni, csakis meztelenül
2019. január 25. írta: h.Szilvi_

Szkafanderben nem lehet szeretni, csakis meztelenül

Társra vágyunk, szeretnénk boldogok lenni, de közben sehogy sem akaródzik elfogadni a tényt, hogy egy kapcsolat lemondásokkal (is) jár. Fenntartásokkal fordulunk kiszemeltjeink felé, bizalmatlankodunk, visszatáncolunk, sokszor az

"Á, hagyjuk a francba!" állapotában ragadunk. S mindezt miért? Mert félünk.

Félünk az újabb csalódásoktól, attól, hogy többet vesz majd el, mint hozzátesz ahhoz, amit eddig felépítettünk és persze, nem szívesen rakjuk félre saját büszkeségünket sem - pláne nem azért, hogy kompromisszumra jussunk a másikkal.

Pedig fontos lenne elgondolkozni azon az apró momentumon, hogy egy új kapcsolat mindenképp kölcsönös kihívás, hiszen nem csak ő érkezett meg a mi életünkbe, hanem mi is beparkoltunk az övébe. 

Mindenféle akadémiai értekezést mellőzve, mondok néhány dolgot, amiről le kell majd mondanunk akkor, ha adtunk egy esélyt a boldogságunknak (hurrászinglik lapozzanak el gyorsan, imádlak titeket is, de már úgyis boldogok vagytok egyedül, hagyjuk kibontakozni a többieket is - a szerk.).

fashion-1868866_1920.jpg

Ha tehát, szeretnék egy jól működő, viszonylag életképes párkapcsolatot, akkor le kell mondanunk: 

Az egyeduralmunkról 

Merthogy innentől kezdve már ketten vagyunk - most megint hatalmas dolgot jelentettem ki, igen. Sokan gondolják úgy, hogy megtarthatják saját életük összes szokását, szabályát úgyis, hogy a másik embert az majd nem fogja zavarni.

Nos, ideig-óráig nem is. Talán eleinte megpróbál idomulni  is az elképzeléseinkhez, de eljön az a perc, mikor szépen kikel magából és ultimátumot ad: vagy figyelembe vesszük az ő igényeit is vagy megy mindenki arra, amerre lát.  

Le kell tehát mondanunk az 

Önzőségről

Már nem minden mondat fog úgy kezdődni, hogy Én. A saját elképzelések mellett, megjelenik a Mi fogalma is. Mert egy viszonylag jól működő kapcsolatban nincs olyan, hogy alá-fölérendeltségi viszony. Hangoztassa is ezt bármilyen magát alfának (hím, nőstény) képzelő egyén. Olyan van, hogy nekünk, kettőnknek ki kell tudnunk egyezni valamiféle kompromisszumban. Mert Mi, azt szeretnénk, hogy működjön a dolog. 

 El kell tudnunk engedni egy bizonyos idő után, a 

Saját Egónkat

Van az úgy, hogy áldozatokat kell hoznunk a másik emberért. Félre kell tennünk a büszkeségünket és bocsánatot kell kérnünk. Máskor tudnunk kell megbocsájtani is. Lesz olyan, mikor fel kell ismernünk, hogy mi sem vagyunk hibátlanok. Tévedhetünk, láthatunk rosszul dolgokat és ítélkezhetünk elhamarkodottan. 

El kell engednünk a félelmeinket és a régi életünkből magunkkal hozott sérelmeinket. Mert az az ember, akinek épp tiszta lapot készülünk adni és hagyni akarjuk, hogy a mindennapjaink részévé válhasson, bizony (még) nem tehet semmiről. 

Nem lehet csak félig szeretni, meg B terveket szövögetni - vagyis lehet, csak nem érdemes. Ha megtaláltuk azt az embert, aki érdemes lehet rá, hogy kapjon egy esélyt, akkor csak teljes szívvel, odaadással van értelme belemennünk vele egy kapcsolatba. Akkor is, ha mindig ott van a pakliban, hogy pofára esünk.

Akkor is, ha rettegünk attól, hogy tönkretesz mindent.

Mert könnyen lehet, hogy valójában nem is ő szúrja majd el a kapcsolatot, hanem éppen mi leszünk azok, akik elrontjuk, még azelőtt, hogy beteljesülhetett volna. 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is 

és, hogy ne maradj le semmiről,

Kövesd a LélekHatár Blog Facebook oldalát.

süti beállítások módosítása