Épp úgy hajkurásszuk ezt a Boldogságnak nevezett dolgot, mint a tündérmesékben szereplő tökéletes Igazinkat. Csakhogy van velük egy kis gond. Mégpedig az, hogy nem léteznek. 

Legalábbis úgy nem, ahogy azt elképzeljük. A boldogság nem valami kézzelfogható hely-időintervallum vagy nirvána állapot. A boldogság egy érzés, amit bizonyos élethelyzetek, emberek, különböző sikerek hív(hat)nak életre bennünk. Valaminek a következménye, egyfajta jutalom, az elvégzett "feladatok" után. 

De van egy rossz tulajdonsága is:  nem állandó és nem elég egyszer megtalálni. Nem úgy működik, hogy az ember szépen rálel egy csudanapon, aztán benne ücsörög élete végéig. 

- Mielőtt megint megköveznének, leszögezem gyorsan, hogy a papírra vetett gondolataim nem tények, csak vélemények és nem nagy könyvbe megírt életigazság, csak egy lehetséges nézőpont a sok közül. Ennek fényében folytassuk a témát. 

Szóval szerintem, van néhány alapvető dolog, ami szükséges ahhoz, hogy az ember boldog lehessen, legalább egyszer ebben a nyomorult életben: 

Beszélni kell a hála nyelvét  

A boldogság amolyan elégedett állapot féle, mikor nem arra összpontosítunk, hogy mi az, amink még nincs, hanem becsüljük azt, amink már van. Hála nélkül soha nem lehetünk elégedettek, mindig többre és többre vágyunk majd. Akkor is, ha lényegében már mindenünk meglenne ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.

Tudni kell örülni a kisebb sikereknek is

Hajlamosak vagyunk rá, hogy csak a távlati céljainkat lássuk magunk előtt, holott jó néhány bukás és több kisebb siker vezet el a végcélig. Amolyan "Az utazás lényege, az út maga"- féle tudatállapotba kell kerüljünk ahhoz, hogy boldogságunkat ne csak a nagy dolgoktól tegyük függővé. 

Türelem

Talán a legfontosabb összetevője a boldogság "varázslatnak". El kell fogadnunk, hogy nem kaphatunk meg mindent azonnal és bármennyire is szeretnénk, a boldog, kiegyensúlyozott élet nem valósulhat meg egyetlen csettintésre. Hangozzék  bármilyen csillámpónisan is, de valóban igaz az, hogy ahová érdemes eljutni, oda nem vezet könnyebb út. - Hapci - felköhögtem némi csillámport, bocsánat - a szerk. 

Tudatos jelenlét

Nekünk, 21.századi földi halandóknak talán ezzel gyűlik meg a bajunk leginkább. Hol van már az az idő, mikor esténként a család kukoricát morzsolgatott a góréban, beszélgetett és közben hallgatta a rádió műsort? - bele ne kössél, hogy én mit sem tudhatok ezekről, mesélték osztjóvan'. Attól, hogy fiatal vagyok, még fülem azért van - ezt nem nektek, kedves olvasók, csak az örök kötözködőknek szántam- bocsi érte. 

Őrült nehéz boldognak lenni úgy, hogy egy egzotikus szigeten is csak a legjobb szelfi helyszínt keresgéljük. Nehéz úgy örülni a kedvenc sütinknek, hogy folyton azon jár az eszünk, nem tudunk majd képet felrakni az instára, mert ugyan nagyon finom lett, csak bazi ronda. 

Hétköznapi ünnepek

Ja igen, könnyű ám boldognak lenni karácsonykor, valentin napon vagy egyéb jeles ünnepen, csakhogy az életünk nagy része, tetszik, nem tetszik, szürke hétköznapokból áll. Ilyenkor tűnhet úgy, hogy ez az egész "boldogságfétis" olyan, mint valami nehezen elérhető, módosult tudatállapot, ahová csak a kiváltságosok juthatnak el. 

Holott, lényegében az egész nem szól többről, mint megélni az adott pillanatot, ünneppé varázsolni bármelyik hétköznapot és hálát adni azért, amikkel már ezidáig is megajándékozott minket az élet.

Ráadásul fontos megemlíteni még egy fontost tényt, így a végére, mégpedig azt, hogy nem lehetünk állandóan boldogok. Nehézségek mindig voltak, meg lesznek is, tudni kell viselni őket. A boldog perceket meg, nem árt néha értékelni is.

És, ha nem haragszotok, én most fogom szépen a csillámospónimat és eltrillázok vele a mosatlan edények világába és akkor is mosolyogva fogom végigtolni az egész házimunkát, ha a hátam közepére sem kívánom azt.