Vagy legalább tiszteletet tanúsítanál mások iránt?
.... Egyszerűen nem értem az embereket. S talán nem is vagyok annyira egyedül ezzel az érzéssel. Még akkor sem , ha nagyon okos emberek egyfolytában azt harsogják tele pofával, hogy bizony én tehetek arról, ha boldogtalan vagyok. Nos igen, ha egy lakatlan szigeten vagy a négy fal közé zárva élem az életem, akkor minden bizonnyal úgy is van. De , Ha és Amennyiben néha mégiscsak megesik, hogy kiteszem a lábam a biztonságos, komfortos zónás házikómból, akkor könnyedén megtörténhet, hogy boldogtalanságomhoz , magamon kívül, nagyban hozzájárulnak olyan emberek is , akikről fogalmam sincs kicsodák, pusztán saját nyűgjüket rajtam hivatottak levezetni.
Zárójelben megjegyezném, hogy esetemben az sem jött be, hogy olyan a világ , amit észreveszek belőle. Ugyanis, ha nem vagyok teljesen sült bolond, akkor igen nehezemre esik nem észrevenni ezeket a dolgokat. Mondok is néhány példát. Köszipuszipacsi.
A boltban
Jómagam is voltam eladó, igen , marhára csak kényszerből, mert kellett a pénz. Gyűlöltem azt a melót, a 20 éve ott dolgozó "kollégámat", aki napi szinten szívta a vérem és akkoriban tényleg igazán útáltam élni. DE, sosem a vásárlón vezettem le a saját frusztrációimat. A századiknak is éppúgy járt a tisztelet és egy halovány mosoly, ahogy a reggeli elsőnek. Ők ugyanis, nem tehettek semmiről, így hát nem éreztem volna jogosnak, hogy az ő napjukat is elcsesszem, csak azért , mert nekem szar. Kár, hogy nem mindenki gondolja így.
Ismételten zárójelben megjegyezném, hogy a kedves és kedvetlen vásárlónak sincs joga lábtörlőnek használni az eladót. El kellene már felejteni azt a tévhitet, hogy a vevőnek mindig igaza van. A nagyfrancokat. Kölcsönös tisztelet!
Kiváltképp felmegy azonban a vérnyomásom, mikor belépek az üzletbe és még egy nyomorult köszönést sem engednek meg felém, inkább pletykálnak tovább a pultnál, mintha ott sem lennék. Valljuk be, nincs annál rosszabb érzés, mint mikor levegőnek néznek. Azzal ugyanis, az egész létezését kérdőjelezik meg az egyénnek, megsemmisítő érzés . De van ennél lejjebb is, mikor méltóztatnak rám nézni, de olyan tekintettel teszik azt, mintha megöltem volna a nagyanyjukat. Nem, nem beképzelem, tényleg van ilyen. Még akkor is, ha a te sarki boltos nénid a világ legkedvesebb embere. Én is szoktam találkozni olyan eladókkal is, akiknek a vérében van a kereskedelem, szeretnek emberekkel foglalkozni és nem kényszerből állnak a pult mögött. A gond az, hogy nem ők vannak többségben.
A nagy átlagnak elege van a bolti eladói melójából, csak azért van ott, mert valamiből meg kell élni. s vagy nem mer vagy még nem tudott változtatni. Éhbérért melózik napi 12 órákat és gyűlöli az egész életét. Amit ugye simán meg lehet érteni és együtt is érzek velük, azt azonban nem szabadna elfelejteniük, hogy az az ő problémájuk, ebből kifolyólag nem a szerencsétlen vásárlón kellene levezeti . Tipikus magyar mentalitás, ha nekem szar , neked is az legyen.
Az egészségügyben
Mint minden ilyen cikknél, itt is meg kell említeni, hogy a leírtak nem vonatkoznak mindenkire, ugyanis mindig vannak kivételek . Ahogy itt is. Így a tisztelet ezesetben is jár nekik. Mármint a kivételeknek.
A sürgősségiről a sebészetre, a sebészetről a belgyógyászatra, a belgyógyászatról a gasztroenterológiára.
Miért nincsen beutalója ? Hát nem érti meg , hogy anélkül nem lehet ? Eddig hol volt ? Mér nem jött hamarabb ? Én mit csináljak magával ? Ésígytovább. Lekezelő hangnemben, szúrós pillantásokkal, egy lázas beteggel.....
6 órán keresztül.
Újfent azt gondolom és mostmár ki is mondom : nem csak a pénz hiányzik a magyar egészségügyből, hanem az emberség is. Az a fajta emberség, amit jópáran elfelejtettek az ott dolgozók közül.
Az adminisztrátor élet halál urának képzelte magát, s úgy ítélte meg, simán leordíthatja a beteg fejét, ha az nem akar tágítani a pultja elől. Egyetlen egészségügyi dolgozót sem érdekelt, hogy egy ember igazán rosszul van az intézmény falain belül és segítséget szeretne kérni.
Lássuk be, mégiscsak a kórház az egyetlen hely, ahol egy gyógyíthatatlan betegséggel küzdő, lázas betegen segíteni tudnának. Ha akarnának. Minden érdekelte őket. Az időpont, a beutaló, az eddig hol voltál , csak az nem hatott meg senkit sem, hogy az ember már szinte összecsuklik a fájdalomtól.
Egyetlen egy! kedves fehérköpenyessel találkoztunk ott, aki nem sajnálta azt az egyetlen percet, még kedvesen megkérdezte tőlünk, hogy mi a problémánk. Apofámleszakadt.
Nem az lenne a normális, ha egy egészségügyi intézményben törődnének a beteggel ? Ha nem úgy néznének rá, mint egy szardarabra ? Ha nem lenne ott a tekintetükben a kérdés, hogy ezmegmitkeresittbasszameg ? Ha nem eseteket, hanem embereket látnának? Belehalnának , ha megpróbálnának kedvesek lenni ? Vagy legalább azt a tiszteletet, amit elvárnak, megpróbálnák megadni a betegeknek is ?
#Gyűlölömamagyaregészségügyet. Tisztelet a kivételeknek, hangsúlyoznám mégegyszer. Kár, hogy itt is ők vannak kevesebben.
Az interneten #jöttemkommenteketolvasni
Ha te is szoktál, akkor mindenbizonnyal ugyanúgy fogod a fejed esetenként , ahogy én . Mások munkáját szimplán leszarozni, személyeskedni, ismeretlenül jól odamondogatni , véleményem szerint, vérciki. Mégis ezrek gondolják azt, hogy ők a Janik, csak mert bátran billentyűhuszárkodnak otthonról , sokszor arctalan kamu facebookprofilok mögül.
Na, most olyat, mint Vitakultúra még hírből sem ismernek, hisz egyet nem értés esetén, érvelés helyett anyázás van . S a hülyék itt is mindenben holtbiztosak.
Sosem írok kommentet, legalábbis negatívat biztosan nem. Mert ha valami nem tetszik, ha nem értek egyet , szimplán tovább görgetek. Nem küldöm el melegebb éghajlatra azt , aki nincs velem egy hullámhosszon. Csak akkor írok hozzászólást, ha azt pozitív hangvételben tudom megtenni. Mások erre miért nem képesek ?
Tényleg belehalnánk, ha megpróbálnánk kedvesek lenni egymáshoz ?
Vagy már megint álomvilágban járok? Énkérekelnézést.
Köszönöm a figyelmet!
Lélekhatár szerk.
Ti mit gondoltok erről ?
