Annyira, de annyira szeretem a semmilyen tartalommal nem rendelkező, motivációs, inspirációs, netán pozitív gondolat címkékkel ellátott sallangokat! Imádom bennük, hogy konkrét marketingkoncepciókat lehet felhúzni rájuk, miközben az égvilágon semmit sem jelentenek.

A Légy önmagad! a fentebb említett hangzatos hívószavak egyik legkiemelkedőbb baromsága. Hogy miért?

Mert az egész úgy hangzik, mintha olyan baromira könnyű lenne kitalálni, hogy kik is vagyunk mi valójában. Bár a látszat azt is mutatja- hisz születésünk óta együtt élünk önmagunkkal-, hogy már az anyaméhben teljes tudatában voltunk annak, kik vagyunk és mi célból érkeztünk, valójában életünk legnagyobb részében fogalmunk sincs róla, illetve jócskán félre vagyunk tájékoztatva a dolgot illetően. 

Nálunk például, 18 év az a korhatár, mikortól már felnőttnek tekintünk valakit. Mint tudjuk, Amerikában ugyanez a szám 21. Ám a legfrissebb pszichológiai tanulmányok szerint, felnőtté válásunk valójában a 30. születésnapunk után következik be. Tehát, ha következtetéseim nem csalnak, mindaddig egyáltalán nem vagyunk kötelesek magunkra aggatni olyan címkéket, mint a Pán Péter-szindrómás vagy a későn érő típus. 

Továbbá. 

Azt, hogy kik is vagyunk mi pontosan vagy legalábbis, hogy kinek tartjuk magunkat, azt egy sor másik tényező is befolyásolja rajtunk kívül. Például a családból hozott mintáink. A felnőtté válásunkat megelőző években történtek, a környezetünk, amiben nevelkedtünk, a társadalmi berendezkedés/nyomás és persze a leélt éveink száma. 

Ha csak azt vesszük alapul, hogy mit gondoltunk, ne menjünk messzire, mondjuk 10 évvel ezelőtt a világról, magunkról, másokról és mit gondolunk most, akkor az elmondásaink alapján nagy valószínűséggel már egy teljesen más ember szavai köszönnek vissza. Jobb esetben, nyilván.   

Merthogy az a nagy valóság, hogy önmagunkat nem megtaláljuk, bár kiválóan hangzik -hasonlatosan az Igazik kultuszához-, hanem nemes egyszerűséggel megteremtjük. És ez a része, mármint a teremtés, semmiféleképpen nem úszható meg, komolyabb önismereti munka nélkül.

Pláne úgy, hogy miközben mindenfelől arra buzdítanak bennünket, hogy legyünk önmagunk és, hogy merjünk egyediek lenni (a másik kedvencem), jelen társadalmi berendezkedés, sokkal inkább az egységesített egyéniségeknek kedvez. Tudod melyikre gondolok?- Igen, arra. Az egyen hajú, egyen bokavillantós nacis, egyen appot használó, világról mind egyformán gondolkodó egyéniségekre. 

Egyéni látásmóddal rendelkezni, saját értékrendszer szerint élni és vállalni önmagad, mikor merőben eltérsz az átlagtól, hát mit ne mondjak... Alsó hangon is, nagyon ijesztő, sokszor  magányos és fárasztó dolog.  Ráadásul, úgy sem könnyű teljes bizonyossággal meghatározni önmagunkat, hogy jobbról-balról felcímkéznek, tanult viselkedési formákkal küzdünk és  néha úgy éljük mások életét, hogy a magunkénak hisszük azt.

De nyilván, ha az orrunkra kötnék mindezt, legalább az apróbetűs részben, akkor evidens, hogy valamivel kevesebb "10 napos önbizalomnövelő e-mail tréning", meg "Különc képző e-book" fogyna. És akkor nagy valószínűséggel előbb-utóbb kihalna a motivációs maszlagokat gyártók népes tábora. 

Bár azt hiszem, nagy eséllyel, hamarabb jön el a beígért világ vége, minthogy ez megtörténne. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

Továbbiakért kövesd a Blog Facebook oldalát.