Miért álmodozol még mindig? Hát, nem látod , hogy másnak sem sikerült ? Ugyan már, te nem tartozol azok közé, akiknek szerencséjük volt. Vannak szabályok, a lehetetlen igenis létezik, tanuld meg már végre! Adj lejjebb a vágyaidból, álmodj kisebbeket. De a legjobb talán az lenne, ha nem is vágyakoznál elérhetetlen célok után. Válaszd szépen a könnyebik utat és csináld úgy, ahogy előtted már több ezren csinálták. Közben pedig gondolni sem szabad más irányokra, megoldásokra. Ott van előtted a kitaposott út, lépj rá végre. Illő lenne már, ennyi idősen felnőtt módjára , normálisan gondolkodni!
Mindennapjaink során gyakran szembesülünk ilyen és ehhez hasonló jó tanácsokkal. Ahogy velem is történt a minap, mikor a közösségi média hasábjain szörföltem. Egy lány arról írt cikket, hogy miket kellene megtanulnunk 20 éves korunk után. Mikor ahhoz a ponthoz értem, hogy tanuljam meg elengedni az álmaimat, hát majdnem kiborítottam a napi koffein adagomat, mely békésen gőzölgött mellettem . Mégis mi a francról beszél? - háborogtam magamban. Majd egyből eszembe jutottak egy könyv lapjain olvasott gondolatok, a tanult tehetetlenségről.
Ugyanis semmi mást nem tanult meg a cikk írója huszonéves korára, mint a tehetetlenséget. Leírta, hogy építészmérnök akart lenni, rá kellett jönnie azonban , hogy túl nagynak bizonyult az álma. Nos, az történt, hogy nem volt elég fontos számára, és nem tett eleget annak érdekében, hogy elérje azt a szintet, ami az adott szakmához szükséges lett volna (pedig számos építészmérnök tevékenykedik a szakmában - biztos csak szerencséjük volt). Megtanulta, hogy a lehetetlen létezik, és jobb, ha olyan utat választ , amiért kevesebbet kell küzdeni. Nincs ezzel semmi gond, csak az, hogy ezt másoknak is meg akarja tanítani. Így tanítjuk és tanuljuk a tehetetlenséget generációkon át.
A tanult tehetetlenség jelensége
A majmok és a banán
Alaphelyzet: 5 majom van bezárva egy ketrecbe, melynek közepén egy létra áll, ami felett ízletes banánok lógnak. Minden egyes alkalommal, mikor valamelyik majom megpróbál felmászni a létrára, a lent tartózkodókat hideg vízzel öntik le.
Egy ideig így megy a dolog, míg nem egyik nap , mikor megpróbált felmászni az egyikük, a többiek visszahúzták és jól megverték. Pár próbálkozás után, a majmok teljesen leszoktak arról, hogy felmásszanak a létrára.
A kutatók ezért, úgy döntöttek, hogy az egyik majmot kicserélik egy újra, aki persze nem tudván az előzményekről, azonnal nekiveselkedett a banánszerzési akciónak. A többiek visszarángatták és jól helybenhagyták.
Az újonc próbálkozott még párszor, majd végül ő is leszokott róla, annak ellenére, hogy neki fogalma sem volt arról, hogy miért verik meg a többiek.
Újból kicseréltek egy majmot és a folyamat megismétlődött. Az a majom is beszállt a verésbe , aki nem tudta pontosan, miért is kell ellátni a baját az újonnan érkezőknek.
Az eset a harmadik és negyedik kicserélt majomnál is megismétlődött.
Végül pedig az ötödiket is kicserélték, így már egy majom sem maradt a ketrecben , akit előzőleg lelocsoltak volna, de többé egy társukat sem engedték felmászni a létrára.
Megtanulták, hogy nem szabad, bár azt már nem tudták, hogy miért nem ....
Seligman példája
A tanult tehetetlenség elméletét egy amerikai pszichológus, Seligman alkotta meg és fejlesztette tovább az 1960-as években. A depresszió működését próbálta megérteni, eközben fedezte fel, a tanult tehetetlenség jelenségét.
A doboz és a bolhák
Ha dobozba teszünk egy nagy rakás bolhát, akkor azok nem fogják jól érezni magukat a zsúfoltságban, így megpróbálnak kiugrálni. Ha viszont, egy üveglapot helyezünk a doboz tetejére, akkor megtanulják, hogy nem képesek kiugrani onnan. Egy idő után már nem is fognak tovább próbálkozni, akkor sem , ha időközben levesszük az üveglapot és képesek lennének kiugrani.
Seligman ugyan nem kísérletezett bolhákkal, de a jelenség leírása tökéletesen be tudja mutatni a tanult tehetetlenség elméletének gyakorlati megvalósulását. Az amerikai pszichológus kísérleteiben inkább kutyákat alkalmazott, melyek az áramütések okán, inkább állatkínzásnak tűnnek....
A kísérlet alatt az áramütések elkerülésére próbálták kondicionálni a kutyákat. Két csoportra osztották a négylábúakat. Az egyik csoport szabadon rohangálhatott - velük semmi sem történt, a másikat viszont, ún. függőágyba szíjaazták le és kiszámíthatatlan időközönként áramütés érte őket.
Majd betették őket egy ketrecbe, amit egy akadállyal választottak ketté. Az egyik oldalra elhelyezték az állatot, aki áramütést kapott a padlón. Ez elől csak úgy tudott elmenekülni, ha átugrott a ketrec másik oldalára. Az áramütés előtt, minden esetben felvillant egy jelzőfény.
- Azok az állatok , akik előző nap szabadon rohangálhattak, hamar megtanulták, hogy ha átugranak a biztonságos oldalra, akkor elkerülhetik az áramütést.
- Azok a kutyák viszont, akik előző nap leszíjazva voltak , a kezdeti rohangálás után, inkább nyüszítve feküdtek le a padlóra és meg sem próbáltak elmenekülni. Még akkor sem , mikor kikapcsolták az áramot, vagy a kísérletvezető megmutatta nekik a megoldást.
A kísérletet később számos más állattal és emberekkel is megismételték, az eredmények minden esetben hasonlóan alakultak.
Láthatjuk tehát, hogy néha csak azért nem teszünk meg dolgokat, mert egyszerűen megtanultuk, hogy ne tegyünk semmit. Pl.: a tanult tehetetlenség jelenségével (kiegészítésekkel) magyarázható az is, hogy a bántalmazott nők, miért nem menekülnek el a kapcsolatból.
Még mielőtt véglegesen beletörődnénk, hogy úgysem tehetünk semmit, gyorsan felhívnám a figyelmet arra is, hogy van megoldás! A jelenség megfordítva is működik. Ha meg tudjuk tanulni a tehetetlenséget, akkor képesek vagyunk az újra és újra próbálkozásra is. Természetesen az optimizmus segítségével.
Tanult optimizmus
Mindannyian mások vagyunk , így adott helyzetekben is másképp reagálunk. A történésekre adott válaszreakció , az , hogyan kezelünk bizonyos helyzeteket, rajtunk múlik. Azt kell tehát tudatosítanunk, hogy kontrollmánia ide vagy oda, nem irányíthatunk mindent és mindenkit. Eldönthetjük viszont, hogyan reagálunk adott helyzetekre. Így lehetséges az, hogy egyes emberek az őket ért negatív élmények hatására sem esnek depresszióba, már - már immunisnak tűnnek, mások viszont tanult tehetetlenséggel , a nekem ez jár, úgysem tehetek semmit berögződéssel reagálnak.
Az optimizmus éppúgy tanulható ,mint a tehetetlenség.
PERMA modell Seligman
"Az eddigi eszmékkel ellentétben azt hirdeti, hogy gyermekkorunk és a múltbeli események nem határozzák meg nagymértékben jelenünket és jövőnket, ahogy azt eddig gondoltuk, mindenkinek ugyanúgy lehetősége van saját jövőjét alakítani a múlt akadályozó hatása nélkül. Seligman (2002) a múlt átértékelésében hisz, miszerint a pesszimista gondolatainkat fel kell ismernünk, majd megkérdőjeleznünk, a tényleges rossz eseményekre pedig megbocsátással kell visszagondolnunk. A minket ért jó dolgokra kell koncentrálnunk, ezeket a múltban megkeresni, kiemelni, és hálával emlékezni rájuk.
Forrás: Wikipédia
A pozitív pszichológia nem összekeverendő azonban , a mai gondolkodj pozitívan és minden happy lesz maszlaggal, mely ugyan nagyon népszerű , de a valóságban semmit sem ér.
Vágyakból még soha nem épült semmi. Akaraterőből, kitartásból és rengeteg munkából viszont, annál több minden.
Hogy miért is annyira káros napjaink - Mindenki pozitív és mindig, minden jó, mosolyogj, életfelfogása - mely mára önálló üzletággá nőtte ki magát, azt a soron következő bejegyzésemben taglalom majd.
