2018. november 27. írta: h.Szilvi_

A "Nagy Ő" nem létezik! Értem?

Legalábbis abban a romantikus aspektusban nem, amit már az anyatejjel magunkba szívtunk.

Az van, hogy mindannyian várakozunk valamiféle tökéletesen megkomponált társra, aki majd kiment az életünkből vagy egésszé teszi azt. Akinek minden tulajdonsága megfelel az elvárásainknak, kvázi tökéletesen illik hozzánk. A csapból is ez folyik, filmek hada taglalja az egymásra találás és a boldogan éltek, még meg nem haltak kultuszát. Miközben a kettő közötti részről egyetlen szót sem ejtenek.

Példának okáért, elfelejtik közölni, hogy a tökéletes társ egész egyszerűen nem is létezik. Olyan megfontolásból nem, hogy mi sem vagyunk tökéletesek. Mert, hogy olyan ember nincs. Pont.

Azt sem említik sehol, hogy

a fehér herceg, szőke lovára nem elég ám csak úgy simán várakozni és, hogy miközben őt hajkurásszuk, néhány barnának sem ártana esélyt adni a suta lovával.

Tele vagyunk elvárásokkal, de azok egy részét, még mi magunk sem tudjuk teljesíteni. Aztán meg pillázunk nagyokat, mert nemhogy a herceg, de egy satnya udvaribolond sem jön a közelünkbe.

Ha valamely furmányos oknál fogva mégis sikerülne megfognunk magunknak Mr./Mrs. tökéletest, akkor jön életünk legnagyobb felismerése: ő is csak egy ember.

Jött a kis csomagjával, a régi sebeivel, otthonról hozott mintákkal, rossz szokásokkal, beidegződésekkel és meredten bámulunk majd rá reggel egy mámoros éjszaka után.

Akkor jön ugyanis, a boldogan éltek, még nem haltak előtti rész. Na, és ez az amiből sokan nem kérnek manapság.

Mert egy kapcsolatban kőkeményen kell dolgozni. Harcokat kell vívni önmagunkkal, kompromisszumokat kell kötni, szembe kell nézni a problémákkal. Energiát és időt kell áldozni rá. Fel kell vállalni, meg kell küzdeni.

Ja, erről nem szólt a mese, nem igaz?

Nem meséltek arról, hogy a szenvedély nem fog örökké ezer fokon égni, hogy nem lesz mindig ágyba reggeli és, hogy nem mindig látjuk majd egymást szépnek. Hovatovább, olykor még azt is megkérdőjelezzük, hogy van-e keresnivalónk egymás mellett egyáltalán.

Két idegen ember, két külön világ találkozása. Ugye senki sem gondolta komolyan, hogy mindez zökkenőmentes lehet?

A jó hír viszont, hogy ha hajlandóak vagyunk vállalni a kockázatokat és mellékhatásokat, akkor mi is meglelhetjük a "nagy ő"-nket. Ki tudja, lehet, hogy az orrunk előtt van, csak még nem vettük észre.

A rendszer ugyanaz, mind mindig: nem kell, hogy egy állásponton legyünk, ha azonosulni tudsz az eszmefuttatásaimmal, akkor viszont