De most komolyan, megvan a kép, amint legkedvesebb Hosé Armandónk egy végtelennek tűnő level 200-ba kezd a telefonján, majd miután aznapra megunta, egy leheletnyi finom jóéjtpuszi után, egedetlen mély alvbásba merül, amit égszaggató horkolás kísér?
Ha nem látod magad előtt a jelenetet, akkor vagy piszok szerencsés vagy és innen is nagyon utállak, vagy csak egész egyszerűen még sosem éltél hosszú kapcsolatban. (Nem, a két hetesek leszünk holnap, nem tartozik ide.)
Csak az folyik a csapból is, hogy mi nők, soha, de soha ne merészeljünk elfáradni, sem susogós mackót húzni, szexet visszautasítani fejfájás okán meg, felér egy "csalj meg bátran" felkiáltással. Mi nők legyünk folyton a toppon.
1-2 - 6 gyerek után is lehessen sajtot reszelni a kockás hasunkon, a melleink pedig álljanak olyan hetykén melltartó nélkül is, ahogy az Intimissimi reklámban szereplő modell hölgyeknek.
Jó, nyilván most túloztam egy kicsit a férfiak elvárásait illetően, de nagyvonalakban azért mégis csak ez a helyzet. Miközben velük szemben azért jóval megengedőbb a társadalom. (Tudom, hogy az élet sosem volt igazságos, de azért egy icipicit lehetne toleránsabb is)
A férfiaknak valahogy senki sem mondja azt, hogy "De jól tette a feleséged, amiért elhagyott!". Vagy, hogy "A te hibád volt Lajos, mert már nem vagy olyan szexi, mint régen".
Ha az asszony válni akar, az csak azért lehet, mert elment a józan esze és beleszeretett a szomszéd Pistába, nyilván azt is csak a pénze miatt.
Senkinek meg sem fordul a fejében, hogy elképzelhető, mondom neadj' Isten, létezhet olyan is, hogy aranyos, drága Aranka egyszerűen magányos az ura mellett. Unja már, hogy folyton a háztartással bajlódjon, miközben az ura egyre csak a meccset bámulja a tv-ben.
Belefáradt abba, hogy minden este szexi baby dollban parádézzon, miközben legdrágább életének értelme már megint az igazak álmát aludta, mire beért a balzsamos fürdőből.
Vagy lehet, hogy rosszul esett Aranynak, mikor a férje más nőket méregetett az Interspáárba, miközben észre sem vette azt, hogy ő is megpróbált csinosan felöltözni aznap.
Elképzelhető, hogy a monoton hétköznapok és a rengeteg oda nem figyelés okán, elkezdte egyre boldogtalanabbnak érezni magát, mert valahogy már nem tudott megelégedni azzal az elmormolt szeretlek szóval, ami után mindig egyedül maradt a gondolataival.
Miért van az, hogy ti, férfiak, csak addig próbáltok megtenni mindent a kedvesért, még meg nem kaptátok "végleg"? Miért gondoljátok azt, hogy a "régi" nőt már a puszta létezésetek is boldoggá teszi?
És egyáltalán? Miért arról beszél mindenki, hogy"Jajj, szegény férfiak, sokat dolgoznak, hát nehogy már el merjük várni tőlük, hogy még szeressenek is bennünket. Kinek van arra energiája, nemde?
Miközben a nők nagy többsége szintén dolgozik, önmegvalósít vagy neadjég' gyereket nevel, háztartást vezet és mindeközben még arra is képes vágyni az istenátka, hogy olykor megdicsérjék. Vagy már attól is boldogabb lenne, ha csak szimplán észrevennék.
Miért várja el mindenki, hogy egy nő tiptop maradjon a tunyacsáp férje mellett is, aki valószínűleg csak szökőévente veszi nőszámba?
És most ne keverjük ide a bántalmazó kapcsolatokat, meg a dehát vannak kivételek, meg ismerek olyat, aki... És azzal se vádoljuk a cikk szerkesztőjét, hogy khm. d@gatlan feminista p@csa. Vagy vádoljuk, kit érdekel?
Én csak annyit akarok, hogy belássuk végre, hogy talán nem jogtalanul panaszkodik egyre több nő arról, hogy mennyire magányos a férje mellett és, hogy annyira szeretné már igazi nőnek érezni magát mellette- vagy más mellett.
Talán nem véletlen.
Valami, valahol, valamikor nagyon félresiklott párkapcsolat fronton. Ami nyilván nem pusztán csak az egyik vagy a másik fél hibája, ám ideje lenne belátni mostmár végre,
hogy ha a nők nem, akkor a teremtés koronái sem tökéletesek.
Itt megjegyezendő, mint minden hasonló poszt esetében, hogy akinek nem inge, meg gatyája, az nem veszi magára. Tisztelet az üdítő kivételeknek.
Ja és igen, véleményeket, saját sztorikat a LélekHatár Blog oldalán (kommentben, privát üzenetben) szívesen fogadok.
