Már nem tudom pontosan, hogy melyik kép volt az, ami annyira magával ragadott, hogy azóta is lelkesen, őszinte érdeklődéssel "követnem kell" Eszter munkásságát, de ez teljességgel bizonyos, hogy nem érdemtelenül kapott helyet, a frissen induló, Inspiráló nők- interjú - cikksorozatom legfrissebb epizódjában.
Merthogy Vörös Eszter Anna, az EYCIIR Varázsbolt és Galéria megálmodója (tulajdonosa), pontosan ezt teszi velünk: inspirál, szépséget, érzékenységet, csipetnyi varázslatot hoz az életünkbe és képein keresztül egy olyan világba kalauzol bennünket, ahol valóra válnak az álmok.
Mindig ennyire kreatív ember voltál?
Mindig is érdekeltek a kreativitást igénylő dolgok, a rajzolás kiemelten. Emlékeim szerint, már kisgyerekként a természetkönyveket, madár-, rovar- és növényhatározókat, nézegettem, szerintem ez is sok ihletet adott, hiszem természet/állatos témájú képeket kezdtem el rajzolni. De kipróbáltam kicsiként iskolai szakkörök, programok keretein belül a tűzzománcozást, a gyertyaöntést, sőt kamasz fejjel az agyagozást is.
Utóbbi kapcsán élénken emlékszem, hogy az agyag “felhúzását”, amely egy érzékeny lépés, az agyagosmester csak nekem mutatta meg, azt mondta, hogy
“nagyon könnyű kezem van”.
Már akkoriban is megmutatkozott a tehetséged. Bár sajnos, általános sztereotípia, hogy a tehetség önmagában nem elég. Neked van bármilyen művészeti előképzettséged?
Az iskolai rajzórákon kívül nincs. Abból dolgozom, amit magamtól, gyakorlással elsajátítok. Persze szeretem nyomon követni az általam kedvelt alkotók munkáit is. Ha megtetszik egy technika, arról igyekszem videóanyagot találni és begyakorolni. Van, hogy rajzos barátokkal közösen is alkotunk, megosztva egymással tapasztalatainkat. Nem zárom ki, hogy ha egy nap úgy érzem, képeztessem magam, de inkább a technikát illetően.
Sajnos a hallottak alapján sok művészeti képzésen/iskolában inkább lenyesik a vadhajtásokat, nem pedig ápolják őket; nem egy emberrel leveleztem, aki azt mesélte, az önbizalmukat teljesen lerombolta egy-egy rosszul megválasztott képzés vagy oktató, és el is vette a kedvüket attól hogy alkossanak.
Viszont, hogy a sztereotípiára is reagáljak: én ezt megfordítanám úgy, hogy
“a képzés/végzettség önmagában nem elég”,
hiszen hiába tud valaki technikailag szépen dolgozni ha nincs benne eredetiség, egyfajta világszemlélet vagy hangulat, ami megfogja az embert. A fantázia, az eredetiség pedig nem tanítható. Az vagy jön, vagy nem.
Ez a megfordított sztereotípia nekem nagyon tetszik, így mást sem tudok, mint helyeselni hozzá. Egyébként mi az, ami inspirál a mindennapokban?
Sok képem személyes élményekből táplálkozik; szinte mindhez tudok kötni egy-egy életeseményt, hangulatot, vagy személyt. De inspirál minden, ami varázslatos, ami fantáziavilágot ábrázol, valamint érdekel a spiritualitás is, az, hogy mi minden van a tudattalanunkban, mit “hozunk” magunkkal esetleg más életekből. Nem utolsósorban a természet, az állatvilág (a saját háziállataink, egy törpenyuszi illetve egy nóniusz fekete lovacska) is megihletnek.
Minden képed egy kis szelet önmagadból, ha fogalmazhatok így és rendkívül sajátságos világlátást tükröz. Honnan meríted az ötleteidet? Könnyedén jönnek vagy azért néha téged is elhagy az ihlet?
Hangulatfüggő. Számomra egyfajta szükséglet is a festés, de attól még vannak napok, amikor egyszerűen nincs olyan ihletem, amilyet szeretnék, vagy nem sikerül ábrázolnom azt amit szeretnék. Viszont vannak napok, amikor akár több kép is “lejön”. A falap festmények kicsit más kategória, hiszen ezek kevésbé összetettek, belőlük is ha lendületes napom van, többet is megfestek. Azonban az igazán átütő képekhez szükségem van egyfajta átszellemülésre, egyedüllétre. Egyfajta vizuális naplónak tartom a képeim, hiszen mielőtt rajzolni kezdtem, 10 évig írásban jegyeztem fel gondolataim, életem eseményeit. Mióta festek, nem írok, de mint említettem, minden képemhez tudok egy-egy életszakaszt, személyt stb kötni, így a napló funkcióját tulajdonképpen átvették a képek.
Legnagyobb örömünkre, bár hozzáteszem, az írásaid is szívesen olvasnám.
Nemrégiben az Eyciir Varázsbolt és Galéria is megnyitotta kapuit. Hogy látod, mennyire érdeklődnek az emberek a művészetek iránt?
Nekem nagyon sok pozitív tapasztalatom van. Az egy dolog, hogy az elmúlt 5 èvben a képeim köré egy szuper és támogató közösség épült, akik mozgósíthatóak is, pl kiállításaimon sokakkal találkoztam személyesen, vannak visszatérő vendégek is. A Varázsbolt iránt is nagy az érdeklődés a kezdetektől fogva. Sokan távolabbról is eljönnek, vagy direkt hozzám, vagy útba ejtenek a fővárosba menet. Voltak már miskolci, szombathelyi látogatóim is, de Budapestről is jönnek rendszeresen. Aki eljut hozzám, mindig hazavisz valami apróságot emlékbe, támogatva ezzel a munkám; de a helyet magát úgy alakítottam ki, hogy élmény legyen oda akár csak betérni és üldögélni, töltődni is kicsit.
Szerintem nagy igény van az efféle közösségi terekre, és büszke vagyok rá, hogy sikerült egy olyan kis stúdiót kialakítanunk és berendeznünk, amelyhez hasonló hangulatú nincs a városban, de talán még az országban is kevés. Gödöllő városnak pezsgő kulturális élete van, sok a rendezvény, a program, és fontosnak tartottam, tartom egy olyan galéria kialakítását, amely tényleg varázslatos hangulatú, s a benne található alkotások megszólítják az embereket, azokat is, akiket nem feltétlenül érdekel a művészet. Sokszor kapom azt a visszajelzést, hogy
“nem vagyok oda a kortárs alkotókért, de a Te képeidet imádom, mert annyira tudok velük azonosulni!”.
Ez, amellett, hogy jólesik, felvet egy másik fontos dilemmát is: miért ne lehetne művészi értéke annak, amely a szélesebb közönség számára is könnyen emészthető, befogadható? Miért ne lehetne művészet az (is), amelyet nem kell magyarázni, és nem csak egy adott szűkebb műértőnek titulált réteg tudja értékelni?
Továbbra is
feltett szándékom az, hogy a képeimmel mások életébe színt hozzak, gyógyírt nyújtsak, motiválhassak másokat, hiszen én magam is annyit merítek az egészből!
A varázsboltban ilyen szépségeket is vásárolhatsz.
Egyébként, én is pont ezt szeretem a képeidben, hogy nem kell belemagyarázni semmit sem, egyszerűen csak értem őket. Remélem, sok terved van még a jövőre nézve is. Nemzetközi piac esetleg, kiállítások ?
Sok tervem van. Most augusztus óta a Varázsbolt sok időmet leköti, de jelenleg is van egy éppen aktuális kiállításom a fővárosban a Semmi Extra és egy kis kert nevű helyen, május elejéig megtekinthető. Nagy álmom külföldre is eljutni kiállítani, eladásaim már több ízben is voltak más országokba is. Szeretném felkutatni a lehetőségeket, de sokszor a lehetőségek találják meg az embert. Az is biztos, hogy Gödöllő életében továbbra is meghatározó szerepre törekszem a kulturális életben. A többi a jövő zenéje egyelőre.
Nagyon köszönöm, Vörös Eszter Anna, hogy igent mondtál a megkeresésemre és innen is további sok-sok sikert, örömöt kívánok neked, mind a munkádban, mind az életedben egyaránt. Ha szeretnétek ennél is közelebbről megismerni Eszter munkásságát, akkor Facebook oldalát ide kattintva érhetitek el. Még több csodás képet pedig, Instagram oldalán, ide kattintva találhattok.
Az Inspiráló nők következő részében, ismét egy vagány nőcit hozok nektek, aki kisgyermeke mellett vágott bele a futásba, mellyel olyan szintre jutott már, hogy félmaratonra készül. Időbeosztásokkal való lavírozásról, nehéz napokról, motivációról kérdeztem.
Ha nem akarsz lemaradni semmiről, kövesd a Lélekhatár Blog Facebook oldalát;
És, ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is.
Lélekhatár Blog
- Garantáltan önámítás - mentes léleksimogatás -
