Egy bizonyos szint fölött, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá
2018. december 10. írta: h.Szilvi_

Egy bizonyos szint fölött, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá

És, hogy mekkora igazságot is mondott valójában Esterházy Péter, arra manapság kezdek rájönni. Bár a mai bejegyzésben inkább úgy egészíteném ki az idézet értelmezését, hogy egy bizonyos kor után, vagy inkább egy érettségi szint fölött már 
beauty-354575_1920.jpg

Kép: pixabay

Nem engedjük, hogy mások beleszóljanak az életünkbe

Sem anyuci, sem a nagyi, de még az egyetemi professzor sem tudhatja teljes bizonyossággal, hogy minket mi tenne boldoggá. Bár tudjuk jól, hogy az emberek nagy többsége imád kéretlen tanácsokat osztogatni másoknak, miközben a mondandójuk sokkal inkább róluk, mintsem rólunk szól. 

Egy bizonyos kor után, már 

Nem feltétlenül érdekel, hogy mások mit gondolnak rólunk 

Nyilván nem arról beszélek, hogy tojjál' le mindenkit és legyél Mirjam (vajon engem is beperel majd ezért az egy mondatért?), hanem arról, hogy ne mások véleménye alapján alkoss önmagadról  képet. Mert van az úgy, hogy egyesek csak színtiszta rosszindulatból állítanak rólad dolgokat, hisz azáltal, hogy téged lehúznak, önmagukat jobb színben képesek feltüntetni. 

Egy bizonyos szint elérése után 

Illik tisztában lenni a saját erősségeiddel és a gyengeségeiddel! is

Itt megint emlegethetnénk a nagyságos xfaktoros kisasszonyt, de már félek, tényleg a nyakamra küldi a hatóságot. Na szóval, ha és amennyiben már nem a tinidiszkóban nyomulsz, akkor tudnod kell magadról, hogy a feneked még mindig bazijó, ám a villantós naci, sem akkor, sem most nem illik bele a kifinomult stílus fogalomkörébe. Kivéve, ha Kardashian vagy, de ha az lennél, akkor nyilván nem engem olvasnál. 

Aztán meg van az, hogy elérsz egy pontot, amikor 

Felvállalod önmagad

Hát ez ugye egyáltalán nem korfüggő, hisz némelyikünk még soha életében nem mutatta meg az igazi arcát. Pedig jócskán megkönnyítenénk vele egymás dolgát. Mint abban a Facebookon terjedő szövegben, milyen jó lenne, ha láthatnánk egymásról egy kb. 3 perces trailert és általa fel tudnánk készülni arra, ami  a találkozón vár ránk. Lehetsz te önmagad 10 tonna sminkben, push upban és műkörmökkel is, de akkor ne hangoztasd úton-útfélen, hogy márpedig téged nem a külsőségek érdekelnek. 

És aztán egyszer csak eljön az a nap, amikor 

Lesz@rod 

Az vagy, aki lenni akarsz. Nem érdekel, hogy mások mit szólnak hozzád. Sem az aktuális hódításodhoz, sem az új hobbidhoz. Nem érdekel. Nem bonyolódsz vitába olyanokkal, akiknek a negró is világítana a fejében és már nem akarsz mindenkit megmenteni, hiszen megtanultad, hogy csak azon lehet segíteni, aki akarja, hogy segítsenek rajta. Minden egyes nap tanulsz valamit önmagadról, másokról, a világról. Hajlandó vagy változni, változtatni, de már  csak akkor, ha te is úgy ítéled meg, hogy szükséged van rá. - Igen, ezt most könyvből olvastam - a szerk.

Aztán persze (mert emberből vagy) tovább szorongsz és évődsz.  Meg tévedsz és vétesz. Bűnhődsz, rosszul érzel. Szeretsz és gyűlölsz, megesik, hogy mindkettőt egyszerre. Még mindig van olyan, hogy szétfeszít a kétely. Hogy félsz. Hogy üvöltesz a dühtől. De már tudod, hogy mindez természetes.Már nem hiszed el, hogy az élet csillámpóni és nem pozitív hazugság maszlagos gurukat választasz vezérfénynek.

Mert van az úgy, hogy egy bizonyos szint fölött, már (tényleg) nem süllyedünk bizonyos szint alá.   

 

Ha tetszett a bejegyzés, segíts egy megosztással. 

Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, akkor kövesd a

LélekHatár Blog Facebook oldalát is. 

süti beállítások módosítása