Valamilyen oknál fogva kódolva van belénk a küldetés: meg kell találnunk a nagyon "Nagy Ő"-nket, akit csak is kizárólag nekünk teremtett az Isten. Aztán miközben keresgélünk jobbra-balra, valahogy egyre hosszabbra kezd nyúlni az a bizonyos elvárás lista.

Már-már tökéletesen megkomponált, hibátlan (nem létező) társra vágyunk, pedig egyáltalán nem szükséges, hogy fehér herceg legyen, a fekete lovon (vagy vad amazon, kinek mi ugye), elég lenne annyi is bőven, ha úgy szeretne, ahogy nekünk arra valójában szükségünk van. 

Avagy a szerelem önmagában még nem elég. Igenis vannak  olyan dolgok, amik fontosabbak a "szeretlek" szónál. Mégpedig azért, mert sajnos nem mindenkinek ugyanazt jelenti a fogalom.

Vannak olyanok, akiknél mindez nem jár együtt a tisztelettel, odafigyeléssel, hűséggel. Hallottunk már a bántalmazó társról, aki minden tettét azzal magyarázza, hogy "De, hát én szeretlek!" ... Ugye?

Épp ezért, mondok 4 olyan dolgot, amik nélkül nem működhet egy egészséges társkapcsolat (természetesen most sem kell egyetértenünk, ez is csak egy szubjektív vélemény): 

Egyéni szuverenitás

Attól, hogy társunknak választottunk egy másik embert (kölcsönösen), még nem vált a tulajdonunkká. Nem szereztünk felette semmilyen jogot, csak kaptunk egy lehetőséget arra, hogy elkísérhessük az élet rögös útjain. - Megint előbújt belőlem Ady- vigyorjel- a szerk. 

Egy egészséges párkapcsolatban meg kell tudnunk maradni önálló személyiségeknek annak ellenére is, hogy rengeteg közös dolgunk lett a másik emberrel.

Ahol feladásra, megadásra kényszerülünk, ott, legyen az kimondva ezerszer is, nem azt a fajta szeretetet kapjuk, ami a fejlődésünket szolgálná. Sőt! 

Hovatovább, nem elég az sem, ha Fodor Ákos módjára kimondjuk, "Szeretlek!" és majd szólunk, ha változott valami. 

Tettek nélkül, mit sem érnek a szavak

 Sok olyan esetről tudunk, ahol az egyik fél szinte már hülyének érzi magát, mert neki folyton azt mondják, hogy szeretik, ő mégsem vesz észre semmit az egészből. Naná, hisz mit sem ér a szócséplés, ha nincsenek mögötte tettek, amik nyomatékosítanák azt. 

Olyat kell keresni, aki nem csak szónokol, mint az a bizonyos a pódiumon, hanem valóban kardot ránt, ha támadás érte a várat. Olyat, akinél nem pótlékként, B-tervként vagy bármikor előhúzható opcióként szerepelünk. 

Ha a szavak mögött tettek is vannak, akkor vagyunk szeretve igazán. A többi csak álca.

És csak olyan mellett szabad (érdemes) lehorgonyozni, aki

Hozzátesz, nem elvesz

Aki épít, nem rombol. Aki mellett fejlődünk, aki által többek leszünk. Ezen talán nincs is mit magyarázni. Nem érdemes olyan emberekre pocsékolni a drága időnket, akik csak ártanak nekünk. 

Végezetül pedig, 

El kell fogadnunk, hogy senki sem tökéletes

Aki arra vár, hogy egy minden tekintetben hibátlan és minden igényt kielégítő társra lel, nos, azt el kell keserítenem. Macskás vénasszonyként/zsémbes öregemberként fogják végezni.

Amellett, hogy a fenti pontokat ajánlott figyelembe venni, bele kell törődnünk abba, hogy senki sem hibátlan. Vagy ne törődjünk bele, de akkor az imént felvázolt eset lép érvénybe. 

 A legfontosabb pedig, amit még nem említettem, hogy csak olyanokat várjunk el a másik embertől, amit már mi magunk is teljesítettünk. Mert van az úgy bizony, hogy a hiba nem a másik fél szerkezetében van...

Egyébiránt természetesen mindenkinek a saját magánügye, hogy kivel tengeti az életét. Ez itt egy blog, én meg egy mezei emberke, aki a saját tapasztalatait, véleményét osztja meg a nagyérdeművel. Bátran eldöntheti mindenki maga, hogy érdekli-e avagy sem.