Párkapcsolatok mészárszéke: az együttélés
2019. február 12. írta: h.Szilvi_

Párkapcsolatok mészárszéke: az együttélés

Könnyű volt lángolni, amég volt mire várakozni. De mi jön a randizós korszak után? Mi van, ha többé már nem merül fel a nálam vagy nálad kérdés?

Párkapcsolati körkép a startmezőről - első komolyabb mérési pont: az együttélés. Avagy, a puding próbája, tényleg mindig az evés?
couple-260899_1920.jpg

Mikor még csak randizgat az ember, akkor folyamatosan körbelengi a várakozás varázslata. Az izgalom, a legjobb formánkra való törekvés és a másik túlidealizált, rózsaszín szemüvegünk mögött megjelenő tökéletessége. Nem látunk hibákat, nem érzékeljük az oda nem illőségeket. Élvezzük az együttlétek minden pillanatát. Még minden új, dúlnak a hormonjaink, hajt a vágy. 

Aztán összebútorozunk. 

Ekkor még átélhetünk néhány lépes-mézes hetecskét, úszkálva a szerelem bongyorka bárányfelhőin. Majd egy szép napon, utolér bennünket is a kijózanodás. Rájövünk, hogy az élet nem csak Valentin napokból, különleges randikból és féktelen szexcsatákból áll. 

De nem ám. Jönnek a szürke, monoton hétköznapok. És hopp, már ugrik is, az a bizonyos majom a vízbe. Ja, hogy ezt már megint senki nem akarta hallani - na mindegy, folytatom azért. 

Szóval, miután összebútoroztunk kicsi életünkkel, rövid időn belül meglátjuk majd, a valódi embert. Igen, azt, akiben eddig csak egy szemüveglencsén keresztül gyönyörködtünk. Hamar észrevesszük, hogy közel sem tökéletes. Hogy ezer apró bosszantó kis szokása van. 

Meg kismillió rossz napja, amikor szívünk szerint inkább nem is találkoznánk vele. Csak hát ugye, már együtt lakunk, tehát, nem nagyon tudunk máshová hazamenni. 

De nem ám, nincs menekvés. El kell viselnünk egymást olyankor is, mikor még önmagunkkal is nehezen férünk össze. Ráadásul lesz egy csomó dögunalmas napunk is, ama egyszerű okból kifolyólag, hogy nem tudunk folyamatosan izgalmasak maradni, az év 365 napján.

Azután holtbiztos, hogy lesznek olyan időszakok is, mikor 

elbizonytalanodunk. 

Elsősorban önmagunkban, majd benne és végül az egész kapcsolatunkban. Mert ömlik ránk, a megérdemled, neked ez jár és hasonló zagyvaságok tömkelege. Miközben azt látjuk, hogy mindenki nyaral, smacizik, boldog és persze, állandóan lángol. Ha ezen túltesszük (hellyel-közzel) magunkat, már jön is a soron következő probléma: 

enyhül a vágy. 

Na igen. Hol vannak már azok az idők, mikor bárhol-bármikor-bármeddig képesek voltunk gyűrni a lepedőt. Lassan senki sem emlékszik rá, milyen volt az érzés, mikor egyetlen csókja azonnal lángra gyújtotta a testünket. Van helyette sok-sok tv nézés, némi horkolás, meg holtfáradtan egymástól elfordulás.

Rájövünk, hogy ez az egész kapcsolatosdi, egyáltalán nem fenékig tefjel. Hogy egyáltalán nem egy magától működő dolog. Hogy folyamatosan tenni kell érte. Hogy a boldogság nem jön magától. Felismerjük, hogy a szerelem még nem minden. És, hogy a rózsaszín kiscsipkés felhőkből, óriásit lehet esni, legfőképp pofára. 

Na szóval, ez az, amit senki nem szeret hallani. Amiről kevesen hajlandóak csak beszélni. Pedig valójában, legyünk bármennyire is boldogok kedvesünk mellett, hosszú évek alatt, ezeken a dolgokon, mind egytől-egyig keresztül megyünk majd. 

De megéri. Nagyon is. Mert mondjon bárki, bármit, nem azok az igazán boldog párok, akik között soha semmilyen probléma nem volt, hanem azok, akik együtt győztek le minden útjukba kerülő akadályt.

Ők azok a szerencsés kivételek, akik bár megismerték a másik ember összes hibáját, tökéletlenségét, mégis minden alkalommal egymást választják. Hogy miért? Mert épp úgy szeretik a másikat, ahogy önmagukat.  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

További tartalmakért, kövesd a Lélekhatár Blog Facebook oldalát.

Lélekhatár Blog 

Légy önmagad - Járd a saját utad - Mindenre benned a válasz. 

süti beállítások módosítása