Elég jó anya vagyok? Elég tehetséges vagyok? Elég jó barát - társ vagyok? Jól nevelem a gyerekemet? Jól vezetem a háztartást? Egyáltalán jó ember vagyok én? Kérdések milliói, amit mi emberek nap, mint nap képesek vagyunk feltenni önmagunknak, szabad utat engedve ezzel a csökkenő önbizalomnak és a magunkba vetett hit eltűnésének.

De mi a francot jelent egyáltalán az, hogy elég jó ? Mármint mihez vagy kihez  képest ? Létezik talán valamiféle egységes mérési módszer, ami alapján eldönthetjük, hogy ki számít jónak vagy  rossznak? Miért akarunk folyton megfelelni ? Hova  tovább , mégis kinek kellene megfelelnünk ?  És még tovább megyek! Itt már mindenki görcsös megfelelési kényszerben szenved ? - Nekem nagyon úgy tűnik ....

Nyugalom! Te is jó anya vagy !

Először is hadd meséljem el, hogy miért tartom ennyire aktuálisnak a megfelelési kényszer témájának körbejárását:

 Drága barátnőm fiatal édesanya, egy három éves és egy útban lévő csöppség anyukája. Ő maga szülői fronton nem látott túl jó példát maga előtt, így folyton azon görcsöl, hogy jobban csinálja - e , mint tette azt vele, az ő édesanyja gyermekkorában.  Nyilván ez már önmagában is elég súlyos probléma, hisz még csak nem is hasonlít  rá, a félelmeit mégsem képes elengedni - mégsem ez a fő gond .  

Ő maga mindent megtesz a gyermekeiért, neki tényleg ők állnak az első helyen. Jó anya vagy ! - mondogatom én mindig. Aztán a frász kerülget, mikor azt mondja, hogy ő nem érzi úgy.  Ha rákérdezek, hogy miért , általában mindig kiderül, hogy már megint másokkal hasonlították - hasonlította össze magát. A mondatok folyton úgy kezdődnek, hogy mert más anyukáknál nagyobb rend van, nekik több idejük jut a gyerekükre ésígytovább. Sokkal jobbak , mint én . Ettől azán már végképp megőszül az a pár feketén maradt hajszálam is. 

Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon ez vár rám is ? Mert , ha egész hátralévő életemben azon kell görcsölnöm, hogy elég jó anya vagyok - e,  ahelyett, hogy megélném annak minden csodáját, akkor azt hiszem továbbra sem készültem fel rá és úgy érzem, hogy erre soha nem is fogok  .... Nekem nincs gyerekem, igen tudom, maradjak csendben, úgysem tudhatok erről semmit. Nem is fogok prédikálni, csak szeretném megtudni, hogy mikor és legfőképp miért vált a világ legszebb hivatása egy elcseszett,  kényszeres versengéssé ? Mi készteti arra a nőket, hogy olyan listákat állítsanak össze, amiben jól megmondhatják más anyáknak, hogy mitől lesznek jók vagy rosszak ?

( Válaszokat kommenben és a LélekHatár Facebook oldalára is szívesen fogadok. )

       Mondok én nektek valamit kedves, nagyrabecsült édesanyák!

 Az én édesanyám jó anya. Hogy miért ? Mert én , a gyereke boldog voltam és vagyok azáltal , amit tőle kaptam. Pedig akkoriban még nem tanulták, sokkal inkább csinálták, mármint úgy értem, hogy nem szaklapokból próbáltak gyereket nevelni. Hibáztak ? Úgy gondolom, hogy néhányszor igen . Jól tették? Igen . Máskülönben könnyedén egy életképtelen felnőtt válhatott volna belőlem, aki  ugyan megfelel a mások által előírt normáknak, csak éppen nem boldog.

Hálás vagyok neki , amiért a gyökereim mellé szárnyakat is adott.

S hogyan érte el mindezt ? Szeretettel. Olyasfajtával, amit csak egy anya adhat a gyerekének. És ehhez semmi szükség a 8 jele annak, hogy jó anya vagy típusú cikkekre,  nincsenek titkok , sem összefüggések.  

Nyilvánvalóan, szülőnek lenni piszokul nehéz - aki mást mond, az önmagának is hazudik. A gyerekek nyávognak. hisztiznek, később még lázadni is képesek. Éppen ezért, ahogy Vekerdy is mondta, meg kell néha szabadulni tőlük, hogy aztán újult erővel rághassák tovább a húsunkat. El kell engedni a görcsös megfelelési kényszert és meg kell próbálni élvezni azt, hogy gyerekünk van. Legyünk néha kicsit felelőtlenek, élvezzük az életet, a gyerekkel való marháskodást - az jó lesz mindenkinek.

Maradok tisztelettel. 

Most pedig kanyarodjunk vissza  a realitások talajára és vegyük górcső alá a megfelelési kényszer jelenségét. Mit jelent és milyen következményei lehetnek ? S ha már szembekerültünk a problémával, hogyan oldhatjuk meg ? 

Tudtad, hogy a megfelelési kényszer olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint a depresszió , az üldözési mánia, illetve skizofrénia? 

Mit nevezünk megfelelési kényszernek és mi okozhatja ?

„Megfelelési kényszernek nevezzük azt, ha valaki egy általa kivetített képnek akar megfelelni. Ilyenkor az illető megpróbálja kitalálni, hogy a másik mit szeretne, mit gondol, legtöbbször anélkül, hogy megkérdezné, pontosan mire is vágyik a másik” 

(Gazdag Enikő pszichológus - Dívány. hu )

Nem összekeverendő azzal, mikor valaki időnként megpróbál mások kedvében járni. A szeretetvágy természetes emberi tulajdonság. De előfordulhat, hogy mindez olyan méreteket ölt, hogy az egyén önmagát háttérbe szorítva próbál megfelelni környezete összes tagjának, ami nyilván lehetetlen. A folyamatos szeretetkoldulás, mások megbecsülésére, elismeréséré való ácsingózás, súlyos pszichés problémákat vonhat maga után. Nem beszélve arról, hogy ezek az emberek könnyen esnek áldozatául a manipulációknak is.  

Mint a legtöbb lelki gond, ez is az alacsony önértékelésre vezethető vissza. Aki tisztában van ugyanis a saját értékeivel, az nem akarja mások szeretetét koldulni. A szakemberek szerint, leginkább azokra jellemző a megfelelési kényszer, akiknek túl szigorúak voltak a szülei, esetleg maguk is maximalisták. 

A megfelelési kényszer azért is rendkívül veszélyes, mert az egyén egy idő után teljesen elveszíti saját személyiségét, hisz nem aszerint cselekszik , hogy ő mit szeretne, hanem aszerint amiről úgy gondolja, hogy másoknak jó. 

Több elmélet is van arra vonatkozóan, hogy a skizofréniások főleg azok közül kerülnek ki, akiknek túl szigorúak voltak a szüleik. A kemény elvárások folytonos hangoztatása, aminek a gyerek megpróbál megfelelni, felnőttkorban is a fülükben csenghet, hangok formájában. - mondja a szakember. 

Érdemes tehát mielőbb felismerni és kezelni a megfelelési kényszerünket. De hogyan ?

Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy mivel a legtöbb lelki gond -ahogyan ez is , a gyermekkorban gyökerezik, így csak hosszas munkával lehetünk képesek orvosolni a problémát. Azoknak, akiknek mindennapjait már beárnyékolja ez a jelenség, érdemes szakemberhez fordulni. Aki viszont úgy érzi, hogy egyedül is képes lesz vele megbirkózni, az a következőket teheti :

• Ismerjük fel, hogy nem a saját utunkat járjuk. 

• Próbáljunk meg minél többször nemet mondani másoknak. Először csak kis dolgokban, például, hogy ki mosogasson el, majd megpróbálkozhatunk a nagyobbakkal is. 

• Vegyünk fel valamilyen extrém ruhát és menjünk benne utcára. Lehet , hogy furcsán fognak ránk nézni, de meglátjuk, hogy ettől sem dől össze a világ. 

• Bonyolódjunk vitákba, ha ütközik az álláspontunk más emberekével. Nem kell "nyernünk", már az is nagy dolog, ha képesek leszünk megfogalmazni a saját álláspontunkat.  

Hasznosnak vélted a bejegyzést? Segíts egy megosztással, hogy másokhoz is eljuthasson. Friss bejegyzésekért, extra tartalmakért kövesd a Lélekhatár Facebook oldalát is.