Hát persze édesem. Válaszolja a kedves, amit te minden bizonnyal egy jó darabig el is fogsz hinni neki. Majd mikor egyre elmaradoznak a mámoros éjszakák és helyüket átveszi a monoton megszokás, akkor rájössz, hogy hazudtak neked. Ő is, meg a mesék is, amikben azt állították, hogy Boldogan éltek, még meg nem haltak. Arról ugyanis egy árva szót nem szólt senki, hogy mennyi időt és energiát kell majd fektetni a boldogító igen és a holtomiglan közötti időszakba, ha azt akarjuk, hogy működjön. Márpedig miért ne akarnánk?
Eltűnt a szenvedély- halljuk sokszor tönkrement kapcsolatok alantas okozójaként feltüntetve, pedig valójában ez nem az ok, hanem az okozat. S ha mi is hasonlókat állítunk a kapcsolatunkról, akkor valójában önmagunknak próbálunk hazudni. Valójában nagyon is jól tudjuk, hogy nem tűnt az el, sokkal inkább elveszett, s azért veszett el, mert mi hagytuk, hogy elvesszen.
Mert elfelejtettünk hódítani, csábítani, úgy ahogy anno a kapcsolat elején még boldogan tettük.
A mindennapi mókuskerékben csak a csendes szörnyek nőttek nagyra. De azok meg egyre nagyobbra. Mi pedig nem akartuk észrevenni. Mert azt hittük, hogy a szerelem örökké izzik majd, csak úgy magától is, tenni érte vajmi keveset kell.
Ó, hogy mekkorát tévedtünk. Ma már talán jól tudjuk.
Hogy a kapcsolatot ápolni, félteni és védeni kellett volna. Hogy a társkapcsolatoknak bizony vannak olyan momentumai, melyekre mindennap időt és energiát kell szánni, akkor is, ha másra sem vágyunk, csak egy ágyra, meg egy fél éves szabira, évente kétszer nyilván.
Mi természetesen mindent megtettünk. Például megpróbáltunk
Jól kommunikálni
Kerekperec megmondtuk, mi tesz minket boldoggá és vica versa meghallgattuk, majd jól észbe véstük egyetlenünk igényeit is. Nem riadtuk vissza attól sem, ha valamiben nem értettünk egyet. Olykor egy olasz família is megirigyelte volna az alig hangos eszmecserénket, mikor is nem tudtunk kiegyezni abban, hogy Forma 1 avagy Esmeralda legyen a délutáni matinén. Azután meg tudtuk beszélni a gondjainkat és minden egyes nap szántunk időt arra, hogy meghallgassuk egymást. Ugye? Aztán adtunk egymásnak elég
Minőségi időt
Nem, nem arról beszélünk, mikor te az Instát, ő pedig a Facebookot görgettétek egymás mellett. Sokkal inkább arra gondolok itt, hogy csináltatok együtt valamit, amit mindketten szerettek. Pl.: kirándultatok egyet, ettetek egy jót valami remek helyen vagy elmentetek a moziba, amolyan régimódiasan. Ahogy nyilván azt sem felejtettétek el a régi időkből, hogy mennyire fontosak az
Apró meglepetések
Az asztalon hagyott üzenet, egy napközben küldött kedves sms. A kedves kedvenc kajája este, amiért hidd el, hogy nagyon hálás lesz egy nehéz nap után. Vagy pl. hazaállítani az "asszonyka" kedvenc magazinjával. Valamit csak azért tenni, mert tudjuk, hogy ő szereti. Vagy épp mondani valamit, ami jól esik neki. Ne fukarkodjuk a
Dicséretekkel
Mondjuk meg neki, hogy mennyire szeretjük. De ne úgy, mint Fodor Ákos haikujában, hogy egyszer kimondtuk azt majd szólok, ha változik valami. Dicsérjük meg a főztjét, az új frizuráját. Rebegjünk hálát, mikor szívességet tesz nekünk. Éltessük a nőiességét/férfiasságát. Hadd érezze, hogy még mindig igazi amazon/macsó.
Na és ha mindezt megtettük, sajnos még akkor sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy dehát én ...
Mert hát ugye kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy drága egyetlen életünk értelme minket majd mackónadrágban is örökké imádni fog. Hát hogyne. Egy darabig biztosan.
Aztán megunja. Aztán szemet vet a szomszéd Julikára. Vagy a miniszoknyás Erára a könyvelésről. Vagy nem. Csak szimplán nem fogunk kelleni neki. Mert természetesnek vettük. Elhittük, hogy ha megszereztük, akkor örökre a miénk marad. Tévedtünk.
A Boldogan éltek még meg nem haltak, mint oly sok minden más is , csak a filmvásznon működik. A valóságban kőkemény munka, egymásra figyelés és rengeteg kompromisszum.
Ha mindez megvan, akkor talán működhet az a sírig tartó szerelem dolog. Minden másra ott a Master Card. - jó ez gáz volt, de jobb nem jutott eszembe.
